#8 Matula Class of 2020 - Az osztály: Becz Bernadett

2021-01-15

Matula, vigyázz!
Január 16-tól ismét az Operett online műsorán az Abigél! Mini interjúsorozatunkban egy virtuális tablót készítünk a 7. osztály tanulóit játszókról, akik által egy héten keresztül bepillantást nyerhetünk a szigorú leánynevelő intézet diákjainak mindennapjaiba.

Becz Bernadett - Kis Mari


Mikor lépted át legelőször a Matula küszöbét? Milyen volt akkor s milyen most az osztály részének lenni?

2018 októberében léphettem át először a Matula küszöbét a Pesti Broadway stúdió másodéves tanulójaként. Barta szerepét játszhattam el felváltva az egyik osztálytársammal. Nagyon izgultam, hiszen ez volt az első Nagyszínpados előadás amiben részt vehettem. A régebbi Matulás lányok rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak, így már a próbafolyamat elején úgy érezhettem, hogy én is az osztály részese vagyok.

2020 szeptemberében az Operettszínház igazgatója Kiss-B. Attila és a darab rendezője Somogyi Szilárd azonban megelőlegezték nekem a bizalmat és Kis Mari bőrébe bújhattam. A hatalmas kihívás ellenére sikerült megbírkóznom a feladattal, amit Angyal Márta -rendezőasszisztens- és Mirtse Réka (koreográfus asszisztens) rengeteg munkájának és segítségének is köszönhetek, amiért a mai napig rendkívűl hálás vagyok.

Rengeteg előadást élt már meg a darab, turnék és szerepátvételek történtek az évek alatt. Hogyan lehet mégis megőrizni a kamaszlányok játékos frissességét?

Sajnos nekem még nem lehetett részem abban, hogy milyen is sok előadást megélni ebből a darabból, de bízom benne lesz lehetőségem rá, hiszen Szabó Magda Abigél című regénye igazán méltó erre.

Van kedvenc jeleneted az előadásban? 

Számomra ez az előadás sok-sok kedvenc jelenetből áll, de ha mégis ki kéne emelni belőle akkor kettőt tudnék mondani. Színészileg az egyik legkedvesebb számomra az "Add vissza a levelem" című jelenet, ami egyben a legnehezebb részem az előadásban. A másik pedig az első felvonás utolsó jelenete a "Légiriadó és Kibékülés", mely olyan erőteljes érzelmeket hoz ki mindenkiből, melyekkel nem szívesen foglalkozunk a mindennapokban. Bár lelkileg egy hullámvasúton utazunk, én terápiaként fogom fel, mely után megnyugvást érzek.

A vírushelyzet következtében a Budapesti Operettszínház előadásai átkerültek az online térbe. Hogy érzed most magad ebben az új, mindenki számára ismeretlen helyzetben?

Az Abigél októberi "premiere" a pandémiás helyzet miatt sajnos nem jöhettet létre közönség előtt, de rettentően hálásak vagyunk a színház vezetőségének, amiért lehetőséget kaptunk online térben bemutatni hogyan zajlik az élet a Matulában.
Először furcsa volt közönség nélkül játszani, hiszen ők adják nekünk a legtöbb erőt, viszont pontosan emiatt annyira feltöltötte magát mindenki energiával és annyira támogattuk egymást, hogy egy örömjáték volt az egész. Boldog voltam, hogy dolgozhatok, hogy azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek.

Milyen kívánsággal fordulnál most Abigélhez? 

Hálás vagyok azért,amim van,de azt kívánnám,hogy a szeretteimmel  együtt egészségesen éljük túl ezt a pandémiás időszakot és minél hamarabb kerüljön vissza az élet a valódi körforgásába.



Fotók: Várady Nikolett (Art&Lens Photography)


Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X