A Budapesti Operettszínház 2019/20-as évada





Ősbemutatók, nagy visszatérők, karácsonyi meglepetések, műfajteremtő különlegességek érkeznek a Budapesti Operettszínház 2019/20-as évadában, és régi kedvencektől sem búcsúzunk. A következő szezonban olyan újdonságok lesznek láthatók, mint a Csárdáskirálynő, a János vitéz, a Mohács 1526, a Párizsi randevú, az Anne Frank naplója, a Tajtékos dalok, a Diótörő. Folytatódnak A Szépség és a Szörnyeteget európai turnéja, Menyasszonytánc című előadásunk pedig Tel Avivba utazik. A rendezők között több vendégalkotót is üdvözölhetünk, köztük Vidnyánszky Attilát, Bozsik Yvette-et, Kiss Csabát, Rátóti Zoltánt és Richter Józsefet. Az új arculattal jelentkező Budapesti Operettszínházban június 3-tól kezdődik a bérletvásárlás.




Rátóti Zoltán, Vidnyánszky Attila, Pfeiffer Gyula, Kiss-B. Atilla és a Csárdáskirálynő szereplői
 
 
"Különleges évadra készül a Budapesti Operettszínház, új vezetéssel, új szemlélettel, de változatlan elkötelezettséggel a Néző iránt." - mondta Kiss-B. Atilla a május 21-i évadbejelentő sajtótájékoztatón. Színházunk februárban kinevezett főigazgatója pályázatában arra tett ígéretet, hogy nemzeti dalszínházzá teszi a Budapesti Operettszínházat, ennek megfelelően mindannyiunk számára fontos témákat körüljárva, felejthetetlen, nagyszerű zenés színházi élményeket nyújtva a klasszikus polgári értékrendet szeretné közvetíteni a közönség felé.
 
"Igyekeztünk úgy összeállítani a következő évadot, hogy magas minőségben szolgálhassuk mind a nézőket, mind a műfajt és a művészetet. A megújulás jegyében új logót is kapott a színház, amelyben egymásba fonódva jelenik meg a két, számunkra fontos művészeti ág, a zene és a színház, hűen tükrözve az arculatot." - mondta el Kiss-B. Atilla.
 

Kiss-B. Atilla
 
Azt is elárulta, hisz a szerzőkben és a műfajhűségben, éppen ezért nem is szeretné átdolgozni a műveket - e gondolat mentén valósul meg az évad első bemutatója is, ami egy nagy klasszikus visszatérése lesz: Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét állítja színpadra a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki ezzel számára ismeretlen vizekre evez. A halhatatlan remekmű - a Margitszigeti Szabadtéri Színpad júliusi előbemutatója után - 2019. szeptember 6-án kerül a Budapesti Operettszínház repertoárjára a legismertebb operett. Az előadás főbb szerepeiben Csuha Lajos, Dézsy Szabó Gábor, Felföldi Anikó, Siménfalvy Ágota, Vadász Zsolt, Bakos-Kiss Gábor, Homonnay Zsolt, Bojtos Luca, Szendy Szilvi, Bódi Barbara, Laki Péter, Erdős Attila, Dénes Viktor, Fischl Mónika, Lévai Enikő, Kiss Diána, Mészáros Árpád Zsolt, Langer Soma, Virágh József, Bardóczy Attila, Szolnoki Tibor, és Altsach Gergő lép színpadra.
 
A Csárdáskirálynő szereplői
 
Az új évad első bemutatójának próbafolyamata az évadbejelentéssel párhuzamosan el is kezdődött. Vidnyánszky Attila először rendez operettet, így a munka során nagyon számít majd a művészek segítségére, visszajelzésére. "Ebben a gyönyörű mesében győz a mindenható szerelem. Az előadásban erősen asszociálunk a Monarchia hangulatára, és humorral, játékkal, szenvedéllyel, kicsit fájó szívvel emlékezünk erre a végtelen eleganciával szemünk elé táruló, letűnt világra." - adott egy kis ízelítőt a rendező.
 
Vidnyánszky Attila
 
A Csárdáskirálynő jelmezeit Berzsenyi Krisztina, díszletét Cziegler Balázs tervezi. Az előadásban óriási méretben láthatunk majd egy ikonikus gramofont, aminek burkolata fokozatosan lehullik, végül egy csupasz váz marad csak, jelképezve, hogy valami eltűnik, miközben az arisztokrácia bent ropja a táncot.
 
Cziegler Balázs díszlettervező
 
Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója, a készülő előadás karmestere elmondta, "a Csárdáskirálynő új bemutatója azért is különleges, mert visszanyúl a sok átdolgozást megélt mű eredeti, 1916-os, Gábor Andor-féle magyar változatához, ami úgy jó, ahogy van"
 
Pfeiffer Gyula
 
Az előadás koreográfiája Bozsik Yvette munkáját dicséri, aki három évig táncolt az Operettszínházban Pártay Lilla vezetése alatt, és nagyon várja már, hogy újra itt dolgozhasson. A Kossuth-díjas balettművész nemcsak koreografálni fog az évad folyamán, hanem rendezni is, mégpedig Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát, amelyet november 22-én mutatunk be. Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története negyven év után lesz ismét látható a Budapesti Operettszínházban, a főbb szerepekben Dolhai Attilával, Bordás Barbarával, Bodrogi Gyulával, Lukács Anitával, Oszvald Marikával, Papadimitriu Athinával és Langer Somával. Az előadás kapcsán Kiss-B. Atilla kiemelte: "János vitéz valós figura, huszár és igazi hős volt, aki saját élete árán mentette meg II. Pius pápát. A mai világban már alig akadnak hősök, pedig szükségünk lenne követendő példaképekre és modellekre."
 
Lévai Enikő és Bakos-Kiss Gábor
 
Újabb ősbemutatót ünnepelhetünk 2020. március 20-án, a Mohács 1526 - Európa kapuja című rockmusicalét, amely a mohácsi születésű Schiszler Zsolt és szerzőtársai munkája. A darab rendező-koreográfusa Vincze Balázs, főbb szerepekben Széles Flóra, Sándor Péter, Peller Anna, Serbán Attila, Janza Kata és Kerényi Miklós Máté látható majd. "Időszerű bemutatni egy olyan musicalt, mely a rock nyelvén meséli el mindazt, ami 1526-ban történt, és az emlékezés erejével avat be minket ebbe az óriási veszteségbe" - hallhattuk a főigazgató úrtól.
 
A 2019-es téli szezon igazi szenzációja lehet a Párizsi randevú - Volt egyszer egy Moulin Rouge című dinner show, amely ezt a kevésbé ismert műfajt honosíthatja meg idehaza. A 2019. november 8-ától látható produkció különlegessége, hogy összefonódik benne a magas szintű szórakoztatás, a cirkuszművészet és a gasztronómia. A formabontó előadást, amely egyszerre állít emléket a harmincéves rendszerváltásnak és mutatja be a párizsi Moulin Rouge csillogó világát, Richter József rendezi, produkciós designere Bori Tamás, a koreográfiát balettigazgatónk, Apáti Bence készíti. Közreműködik Vásári Mónika és Buch Tibor.
 

Rátóti Zoltán, Vidnyánszky Attila, Pfeiffer Gyula és Kiss-B. Atilla
 
Február 15-től, a Raktárszínházban Anne Frank megrendítő történetét Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerheti meg a közönség. A német zsidó lány naplója alapján készült művet Rátóti Zoltán állítja színpadra, a címszerepben Süle Dalmát láthatjuk majd. "Megrendítő számomra, hogy egy 14 éves leány milyen mondatokat írt le, hogy gondolkodott a világról. Úgy gondolom, általa emlékezni, emlékeztetni tudunk a világban történt szörnyűségekre." - vallja Rátóti Zoltán.
 
Rátóti Zoltán
 
A formabontó színművek sorát gyarapítja Boris Vian Tajtékos dalok című előadása, amely a rendező, Kiss Csaba megfogalmazása szerint játék életre-halálra, kis-zenekarra. "Ez a nagyszerű szerző nemcsak költő, hanem zeneszerző is volt. Jövő tavasszal lenne 100 éves, ez alkalomból a Kálmán Imre Teátrumban emlékezünk rá, a sanzon esttel mutatjuk be életének egy szeletét." - hangsúlyozta a főigazgató úr. Az est során tizenkét Boris Vian-sanzon szólal meg - magyarul először, neves költők, műfordítók tolmácsolásában. Földes Tamás, Gubik Petra és Kocsis Dénes főszereplésével az előadás 2020. március 10-től látható a Kálmán Imre Teátrumban.
 
A Csárdáskirálynő szereplő- és alkotógárdája
 
A karácsonyi időszak meglepetés-produkciói közé tartozik a Magyar Táncművészeti Egyetemmel együttműködésben létrejövő Diótörő című balettelőadás, amit Harangozó Gyula koreografál majd, és szintén télen kerül újra repetroárunkra az Isten pénze musical. Visszatérő előadásaink között köszönthetjük A Szépség és a Szörnyeteg című sikerdarabunkat is, amelynek ősszel az ezredik előadását ünnepeljük majd. A Disney legismertebb meséjéből készült családi musical nemcsak nyolc éve tartó német nyelvű turnéját folytatja a következő szezonban, hanem Böhm György rendezésében ismét látható lesz kőszínházunkban is, csak úgy, mint a Viktória című nagyoperett, amely április 10-től tér vissza, Béres Attila rendezésében.Az idén felújított Menyasszonytánc című klezmer-operettünk, az Izraeli Magyar Évad keretein belül pedig első kortárs magyar darabként szeptemberben Tel Avivban vendégeskedik majd.
 
 
A 2019/20-as évadban 19-féle bérletet kínálunk nézőinknek, amelyekben új bemutatóink, a felújítások és repertoáron lévő előadásaink egyaránt megtalálhatók. Bérleti tájékoztatónk IDE kattintva érhető el.
 
A bérletmegújítás időszaka 2019. május 21-30-ig tart, új bérletek vásárlására pedig 2019. június 3-tól van lehetőség.
 
Várjuk Önöket a 2019/20-as évadban is!

Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X