Párizsi randevú november 8-tól a Budapesti Operettszínházban!

Hogy mit is takar a dinner show műfaji megjelölés?

A színház, a gasztronómia, a revü és a cirkusz ínyenceknek való elegyét.

Ez a minden érzékünkre ható, "összművészeti" forma egykor Magyarországon is jól ismert volt.
Aztán változtak az idők, és mint annyi minden, ez is a háttérbe szorult. A Budapesti Operettszínház művészei - világhírű artistákkal karöltve - most kísérletet tesznek a minőségi szórakoztatás ezen formájának felelevenítésére.

Egy valóságos utazásra invitáljuk kedves nézőinket. Ki tudja, a nyolcvanas évek végének Párizsa időben vagy térben van-e messzebb tőlünk? S hogy a "gulyáskommunizmus" áporodott levegőjéből hogyan jutunk el a francia eleganciáig? Az előadásból ez is kiderül.

További érdekesség, hogy a nézőtéren - az egykori táncparkett közepén - is van egy forgószínpad, tehát joggal érezhetjük úgy, hogy egyszer-egyszer megfordul alattunk a föld.

Az előadásban elhangzó dalok - akárcsak a szereplők - sokfelől jönnek. Mégis jól megférnek egymás mellett Edith Piaf és Yves Montand sanzonjai, Madonna és Kylie Minogue popdalai, Barbra Streisand és Frank Sinatra slágerei, vagy épp Jacques Offenbach operettje. Hogyan lesz mindez mégis egységes? Úgy, hogy a minőségről zenei téren a honi dzsezzélet egyik kiválósága, Bársony Bálint és zenekara gondoskodik. Az ismert dalok egészen új köntöst kapnak.

Nem mindennapi szórakozási forma ez. Soha nem is volt az. Viszont a fellépők művészi rangja, a hely eleganciája, az ételek kifinomultsága a biztosíték arra, hogy az élmény is különleges lesz! Minőség - ez a kulcsszó. Az artisták a Cirque du Soleilből, valamint a párizsi Moulin Rouge-ból érkeznek hozzánk, míg a tánckar, a házigazdák (Vásári Mónika, Buch Tibor), az előadás koreográfusa (Kocsis Tamás), írója és produkciós designere (Bori Tamás) színházunk művészei, a rendezői feladatokat pedig a Kossuth-díjas cirkuszi legenda, Richter József látja el. Az előadás jelmezeit Velich Rita tervezte, a kánkán-betét jelmezei Tihanyi Ildi munkáját dicsérik. 

Öveket becsatolni, kezdődhet az utazás! A Párizsi randevú november 8-án debütál a Budapesti Operettszínházban. Az előadásra jegyek IDE KATTINTVA vásárolhatók.

Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X