Párizsi randevú Janza Katával és Szabó P. Szilveszterrel!

November 8-án bemutatkozott vadonatúj showműsorunk, a Párizsi randevú a Kálmán Imre Teátrumban. A páratlanul látványos és szórakoztató előadás azonnal elvarázsolta a nézőket, nem véletlenül, hiszen a hazai közönség először találkozhatott a színház, a gasztronómia és az artistavilág újszerű ötvözetével.

Az este során igény szerint elkölthetnek nálunk egy pazar vacsorát, majd elrepítjük nézőinket a csillogó Párizsba. Az előadás alatt világhírű cirkuszművészek szórakoztatják a nagyérdeműt, no és persze színházunk sztárjai is oroszlánrészt vállalnak abban, hogy felejthetetlen legyen a műsor!



Korábbi cikkünkben
Vásári Mónika, Buch Tibor és az alkotók már meséltek arról, milyen személyes élményeket ébreszt bennük a történet.

Örömünkre szolgál, hogy a show csapatához új szereplők is csatlakoznak: színházunk egyik jól összeszokott, ikonikus párosa, akik több mint húsz éve elválaszthatatlanok a színpadon, vagyis Janza Kata és Szabó P. Szilveszter.



A november 17-i, 20-i, 27-i és 29-i előadáson ők lesznek a Párizsi randevú házigazdái! Rajtuk kívül a színpadon köszönthetjük majd Pesák Ádámot, az ő tolmácsolásában hallhatjuk majd az El Tango de Roxanne című dalt.

Tartsanak velünk! Az előadásra jegyek IDE KATTINTVA vásárolhatók.

Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X