5 perc reflektorfény - Gömöri András Máté

2020-04-03

1) Milyen színészként az életed a négy fal között? Általában véve is, és a jelenlegi helyzetben.

Általában az otthon töltött idő a feltöltődésről és a családról szól. Igyekszünk minél kevesebb szót ejteni a szakmáról, persze amikor próba van, akkor megbeszéljük, hogy ki milyen helyzettel küzd. Úgy gondolom, ahhoz, hogy hitelesen tudjunk beszélni az életről a színpadon, elengedhetetlen, hogy éljük a mindennapokat és figyeljünk egymásra.

Kicsit átszerveztük a napokat, hogy ne essenek teljesen szét, valamint figyelembe véve, hogy a gyerekeknek itthoni oktatás van. Most nagyokat tudunk aludni, ami az elmúlt időszakban nemigen fordult elő. Az edzéseimet is itthon kell megoldanom. Sok időt vesz el, hogy írom a szakdolgozatomat, amivel nagyon jól haladok. Már csak a simítások és a formázások vannak hátra. Most van időm újra olvasni a kedvenc verseimet, amik a jelenlegi helyzetben máshogy érintik meg az embert.

 2) Mi a legkedvesebb emléked gyerekkorodból?

Volt egy szokásunk édesapámmal. Karácsonykor mi voltunk a középpontban, olyan értelemben, hogy az egész család hozzánk jött, és nálunk volt a nagy családi vacsora. Amikor elmentek a vendégek, édesanyám leszedte az asztalt, összepakoltunk, apám pedig leült a kandalló előtt lévő bőr hintaszékbe. Én ilyenkor mindig odavittem a kedvenc mesekönyvemet, beültem az ölébe, betakaróztam, és hallgattam, ahogy mesél nekem.

3) Szakma, vagy magánélet? Miként tudod összeegyeztetni a kettőt?

Szerintem ezt a hivatást nem lehet letenni. A lelkünk és a testünk állandó kellék. Ezek összhangja nélkül nem lehet színházat csinálni.

Ahhoz, hogy legyen miről beszélnünk a színpadon, meg kell élni, hogy milyen érzés a testvéreddel találkozni a tóparton, hogy milyen, amikor a szerelmeddel vacsorázol, vagy milyen, amikor a fiad elmeséli, hogy milyen nehéz napja volt. Ha ez nincs, nem tudjuk hitelesen átadni azt az üzenetet, amit közvetíteni szeretnénk.

Ami szerintem nagyon fontos nálunk, az a stabil, támogató és motiváló családi háttér. Enélkül ez az életstílus felzabálja a lelket, és nincs védelem az elhasználtság ellen.

 4) Meséld el a legkedvesebb és a legkínosabb színházi élményedet!

A legkedvesebb élményem az 2012-ben történt, az Elisabeth musicalhez kötődik. Ekkor debütáltam az Operettszínházban. Rudolfot játszottam. Minden pillanatára emlékszem. Ebben a darabban van a Nagyot nőtt az árnyék című dal, ami sokat jelent számomra. Akadémistaként, baráti összejövetelek alkalmával folyton előkerült, és mindig elénekeltem. A dal elején megszólal egy klarinéthang, amiről később megtudtam, hogy egy kakast utánoz. Amikor ott voltam a színpadon, forogtam be, meghallottam a kakasmotívumot, és egyszeriben realizálódott bennem, hogy ez most az, amiről álmodtam. Szerintem nagyon kevés olyan pillanatunk van az életben, amikor felfogjuk, hogy igen, ezért küzdöttünk. Fantasztikus élmény volt! A mai napig beleborzongok.

A legkínosabb élményem nem is olyan régen történt. Az István a királyban Vecellin német lovagot játszottam, és van egy duettem Gizellával, a Jaj de unom a politikát. Előtte van egy jelenet, amikor kivégezzük Laborcot, akit Kerényi Miklós Máté alakított. Ott volt a koncepció, hogy éppen féltédre ereszkedem, és a föld közelében kitöröm Laborc nyakát. Ahogy ebben a pózban voltam, próbáltam figyelni Mátéra, meg arra, hogy hiteles is legyen a halála. Éreztem, hogy kettérepedt a nadrágom. Másik nadrágot nem tudtam felvenni, rögtön a következő jelenetben is én szerepeltem. Szóval kirohantam az öltöztetőkhöz, hogy fogják össze biztosítótűvel. Meg is csinálták, vissza is mentem, azonban ahogy az első mondatomnál rácsaptam az asztalra, hogy "Jaj de unom a politikát", a biztosítótű elengedett, és belém állt. Utána kissé darabosan mozogtam, és csak abban tudtam reménykedni, hogy nem valami rikító színű alsó van rajtam, és hogy a nézők nem veszik észre.

 5) Szerinted mi egy színész legfontosabb erénye?

Nagyon fontos, hogy kellő alázattal álljon bármilyen szerephez, ugyanis a szerepeket nem kilóra mérik. Azonkívül hitelességgel és jó csapatmunkával kell szolgálni a közösséget.

 

+1 Meséld el a kedvenc viccedet, vagy humoros anekdotádat!

A Marie Antoinetteben Axel Von Fersent játszottam. A főpróba II. felvonásában volt egy jelenetem, amikor berohanok papi csuklyában. Eddig nem is lett volna semmi baj, de amikor beszaladtam, a csukja teljesen a fejembe csúszott, és nem láttam, hogy az útvonalra, amit kinéztem magamnak, bejött egy jó 50 cm átmérőjű, nehéz oszlop, aminek én telibe nekimentem. Mindenki elcsendesült. Szerencsére nem voltak még bent nézők, csak a kollégáim. De a shownak folytatódnia kell, szóval mentem tovább. Szabó P. Szilveszternek volt egy olyan sora, hogy "Vissza mert jönni? Megölik!" Ehelyett csak annyit tudott mondani, hogy "Vissza?. Jól vagy?"

Fotó: Németh Anna
Az interjút készítette: Bánkövi Dorottya

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X