Aki elhozta a mosoly országát: 150 éve született Lehár Ferenc

2020-04-30

Lehár Ferenc nem kevesebb mint százötven éve, 1870. április 30-án született Komáromban. Édesapja észak-morvai származású, ausztriai születésű volt, édesanyja pedig elmagyarosodott német kereskedőcsalád leánya. A pár Komáromban ismerkedett meg, érdekesség, hogy ifjú házasokként nehezen értették meg egymást, ugyanis a férfi keveset tudott magyarul, a nő pedig alig beszélt németül.

Szülei származása miatt az ifjabbik Lehár Ferenc nemzetisége a mai napig sok vita tárgyát képezi, hiszen Magyarországon született, az anyanyelve és állampolgársága magyar volt, mitöbb, tizenkét éves kora előtt nem is beszélt más nyelven. Ugyanakkor osztráknak is tekintették, mivel élete jelentős részét Bécsben, illetve Bad Ischlben töltötte. A Lehár családnév valószínűleg a német Leonhard rövidített formája, ami az apai felmenőktől származik.


A család sokat költözött, előbb Pozsonyba, majd Sopronba, végül Budapesten telepedtek le. Az idősebb Franz Lehár katonakarmester volt az 50. sz. gyalogezrednél, így a kis Franz már gyermekként magába szívta a zene szeretetét. Otthon zongorázni tanult, és tehetsége hamar megmutatkozott, ezért szülei úgy döntöttek, zenei iskolába íratják. Igen ám, de fiatal kora miatt a kisgyermeket sem a pesti, sem a bécsi konzervatóriumba nem vették fel, így került végül 12 éves korában a prágai zenekonzervatóriumba. Itt a hegedűt választotta fő tantárgyául, alig két esztendő múlva már első zeneszerzői próbálkozásként dalokat és egy szonátát is írt.


Nem sokkal később megismerkedett Antonín Dvořákkal, aki a zeneszerzést tanította az intézményben. Ő azt javasolta Lehárnak, hogy hagyjon fel a hegedüléssel és foglalkozzon inkább zeneszerzéssel. Ez azonban a konzervatórium szabályaiba ütközött volna, így az ifjú magánleckéket vett Zdeněk Fibich-től. Az igazgatónak ez nem volt ínyére, így kész helyzet elé állította Lehárt: ha továbbra is magánórákat vesz, távoznia kell az intézményből. Mivel már csak egy éve volt hátra, nem kockáztatta ezt, a maradás mellett döntött. Egy évvel később sikerült kiadót találnia Sonate a l'Antique-jára, ami még Johannes Brahms tetszését is elnyerte. Lehár vizsgahangversenye 1888-ban óriási sikert aratott, diplomája megszerzése után pedig igyekezett minél jobb állást találni, ami muzsikusként nem volt egyszerű akkoriban.

Meglehetősen szerény körülmények között élt, egy ideig színházi hegedűsként kereste kenyerét, majd hangversenymester lett, később apja katonazenekarához csatlakozott szólóhegedűsként. Húszévesen megpályázta a losonci ezred karmesteri posztját, amit el is nyert, ezzel a hadsereg legfiatalabb karnagya lett. Hivatása kapcsán volt szerencséje végigjárni az Osztrák-Magyar Monarchia városait, ahol számos értékes kapcsolatra tett szert: találkozott ifjabb Johann Strauss-szal, egyik hangversenyét meghallgatta maga I. Ferenc József, s barátságot kötött Puccinivel.

Zeneszerzői pályája kezdetén operakompozíciókkal próbálkozott, hírnevét 1901-ben az Arany és ezüst című keringővel alapozta meg. Ezt követően azonban az operett műfajába is belekóstolt: 1902-ben, a bécsi Theater an der Wienben mutatták be első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely óriási sikert aratott, egyúttal meghatározta további munkásságát.

Következő alkotását, A drótostótot már a pesti Magyar Színház is százszor játszotta, 1905-ben pedig elkészült talán legnépszerűbb műve, A víg özvegy. Noha a premier kis híján kudarcba fulladt, az darab végül hatalmas sikert aratott, öt év múlva már négyszáz színházban, 18 500 alkalommal élvezhette a közönség szerte a világon, sőt, több filmes változat is készült belőle.


A szerző nevéhez összesen 31 operett fűződik, noha a legtöbb Bécsben debütált, de mindet csakhamar bemutatták Budapesten is. Lehár egyedi, több szempontból formabontó, fantáziadús, színes ötletekkel teli műveivel megújította az akkor már sablonossá merevedő bécsi operett stílusát. A magyar operett egyik úttörője volt ő, aki csodás műveivel nemzetközileg elismertté és méltán népszerűvé tette ezt a ma már hungarikumnak számító műfajt. Sokatmondó, hogy Bécsben az a mondás járta: "A zenés színpadnak három műfaja van: az opera, az operett, és Lehár."


Olyan nagyszerű, a zenés színházakban máig óriási sikerrel futó alkotásokat köszönhetünk neki, mint a Luxemburg grófja - amelyet rekordgyorsasággal, alig egy hónap alatt komponált meg -, a Cigányszerelem, A cárevics, a Paganini és Friderika, vagy épp A mosoly országa. A komponista utolsó művét, a Giuditta című daljátékot 1933-ban írta, ezt követően felhagyott a zeneszerzéssel.

1938-tól kezdve ismét Bad Ischlben élt, a II. világháború után pedig Zürichbe költözött, majd 1948. október 24-én bekövetkezett halála előtt nem sokkal visszatért Ausztriába. Hamvait a Bad Ischl-i színházban helyezték el, ami egyébként az ő nevét viseli, a település díszpolgárává választották, s egykori villája ma múzeumként üzemel.

Nevét többek között 2001 óta a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny is viseli, illetve halálának évfordulója, október 24-e (amely egyben Kálmán Imre születésének évfordulója) 2002 óta a magyar operett napja.

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X