Hírek

Április 29. A tánc világnapja

2022. ápr. 29.

A világnapot 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját Jean-Georges Noverre, francia táncos és balettművész születésnapjára helyezték. Ezen a napon az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt minden évben a világ mindenféle táncát megünneplik.

A hagyományokhoz híven a jeles napon egy-egy balett-társulat vezetője fogalmazza meg köszöntőjét. Idén Velekei László, Seregi László- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, Érdemes Művész, a Győri Balett igazgatójának üzenetét olvashatják:

A világ kíméletlenül zajlik körülöttünk: járványok, háborúk, természeti katasztrófák árnyékolják be napjainkat s tartják uralmuk alatt gondolatainkat, életünket.
A Tánc Világnapján fontos, hogy megálljunk, és legalább egy lélegzetnyi időt szenteljünk a test költészeteként számontartott művészeti ágnak: a táncnak.
T-Á-N-C mondogatom magamban és zavarba jövök. Hogyan zárjam szintagmákba, szépen megfogalmazott mondatokba azt, amely az egész életemet meghatározza, amely olyan evidens számomra, s melynek jelentőségét egy mozdulatsorral azonnal meg tudnám mutatni. S most, mégis szavakat keresek rá...

Miért nehéz a táncról beszélni?
Talán pontosan azért, amiben egyedisége és lénye rejlik:
szavak nélkül fejez ki és ad át érzelmeket,
szavak nélkül hat művelőjére és nézőjére egyaránt,
szavak nélkül idéz meg hangulatokat,
szavak nélkül állítja el a lélegzetet
és szavak nélkül dobbantja egybe a szíveket.

Azt gondolom, a közelgő időszakban sokkal fontosabb szerepet fog betölteni az emberek életében a művészet, s benne a táncművészet is. Ez a kultúra azon ága, melynek erőssége, sokszínűségében rejlik. Fel kell ismernünk, hogy a kísérletező, az alternatív, a néptánc, a klasszikus-, neoklasszikus vagy a modern tánc megjelölések nem minősítések, hanem műfaji keretek: az alkotói fókuszpont és a nonverbális nyelvezet variációi csupán.

S nekünk - táncszerető embereknek - kötelességünk és feladatunk életben tartani és emelni művészetünket, s annak minden apró szegmensét! Hiszen ez lesz az, mely a káosz közepén az elmét táplálja, a lelket megnyugtatja és a szíveket egybe dobbantja!

Fogadják szeretettel összeállításunkat Színházunk balettegyüttesének "Korhatár nélkül" -című táncestjéről, amelyet május 2-án Önök is láthatnak a Nemzeti Táncszínházban.

  

Jegyek: https://bit.ly/3EXzyQC


« Vissza ide : Hírek