Hírek

Tizedszer született meg a varázslat

Jubileumot ünnepelt a Budavári Palotakoncert

2022. aug. 09.

Augusztus 5-én és 6-án immár tizedik alkalommal csendültek fel az operett műfaj legnépszerűbb dallamai, köztük a Szép város Kolozsvár, az Ajk az ajkon, a Honvédbanda, az Illúzió a szerelem és a Ringó vállú csengeri violám című örökzöldek a Budapesti Operettszínház sztárjainak és ifjú tehetségeinek előadásában a Budai Vár Oroszlános Udvarában.

Tizedszer született meg a varázslat - 0A X. Budavári Palotakoncert szólistái

Fotó: Éder Vera

A gála nyitányaként Dr. Vadász Dániel, az Operettissima Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Budavári Palotakoncert művészeti vezetője és producere köszöntötte a jelenlévőket, örömét és háláját fejezve ki, amiért tizedik éve valósulhat meg ez a rendezvény, amellyel augusztus 20-án a televízió képernyőjén keresztül az egész nemzet együtt ünnepelheti az államalapítást.

Tizedszer született meg a varázslat - 1Dr. Vadász Dániel

Fotó: Éder Vera

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója így köszöntötte a nézőket: "Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Olyan jó dolog kinézni egy telt nézőtérre innen a színpadról! Háborúk dúlnak, járványok jönnek-mennek, gazdasági nehézségekkel küzd a világ, és Önök minket, a minőségi szórakoztatást, a magyar operettet választották ma este is. Köszönjük szépen, hogy ilyen szép számban tisztelnek meg minket a jelenlétükkel. Folyamatosan rohanó, változó világunkban jó tudni, hogy vannak fix pontok, hagyománnyá vált események. Szeretnénk, ha a Budavári Palotakoncertek is biztos igazodási pontot jelentenének kedves nézőinknek és fellépő művészeinknek egyaránt". A főigazgató beszédében egyebek közt arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a 2022/2023-as évad során centenáriumát ünnepli a Budapesti Operettszínház, és a száz év utóbbi tíz nyarán jelen volt a magyar operett a Budai Várban. "A hely szelleme szerencsésen egyesíti a patinás műfajt a magasztos helyszínnel. Nemzeti kulturális örökségünk két ékköve kerül egy foglalatba évről évre immár tizedik alkalommal a Budavári Palotakoncert keretében. A Budapesti Operettszínház művészeinek színe-java járul ma este is Önök elé, hogy megszólaltassa az eltelt évtized legnépszerűbb operett gyöngyszemei mellett az operett irodalom a decennium alatt még el nem hangzott, ám értékes, közkedveltségre méltó slágereit. Ünnepeljük együtt az elmúlt sikeres tíz esztendőt! Kellemes estét, jó szórakozást kívánok Önöknek!"

Tizedszer született meg a varázslat - 2Kiss-B. Atilla főigazgató

Fotó: Éder Vera

Nacsa Olivér, a Budavári Palotakoncert producere meghatottságának és örömének adott hangot köszöntőjében, háláját fejezve ki a kitartó, elkötelezett közönségnek és az együttműködő partnereknek. "Köszönjük a partnerséget a Budapesti Operettszínháznak! Mert fontos elmondani, hogy a Budapesti Operettszínház ma nemcsak a leglátogatottabb és legnépszerűbb színház Magyarországon, de ezt a műfajt, amelyet mi szerettünk volna és szeretnénk az elkövetkező tíz esztendőben is a legmagasabb szinten művelni, a legmagasabb szinten játszani, ezt a minőséget Magyarországon csak a Budapesti Operettszínház képviseli. Köszönjük a Budapesti Operettszínháznak, a csodálatos szólistáknak, a zenekarnak, a balettkarnak, a háttérben dolgozó kollégáknak, mert ez egy csapatmunka. Egy ilyen csapatmunka nélkül nem jöhetne létre évről évre ez a csoda". Megköszönte továbbá Magyarország kormányának és a Várkapitányságnak, hogy immár tíz éve biztosít lehetőséget arra, hogy a csodálatos Oroszlános Udvarban valósulhasson meg a gála. Reményét fejezte ki aziránt, hogy amikor a Budavári palota újjáépítési munkálatai befejeződnek, akkor is együtt ünnepelhetjük majd a magyar zenés színház legnagyobb ünnepét a Budai várban.

Tizedszer született meg a varázslat - 3Nacsa Olivér

Fotó: Éder Vera

A Budapesti Operettszínház művészei - Bordás Barbara, Dancs Annamari, Lévai Enikő, Lukács Anita, Kiss Diána, Oszvald Marika, Süle Dalma, Széles Flóra, Szendy Szilvi, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Erdős Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Langer Soma, Ninh Duc Hoang Long és Vadász Zsolt - a Vincze Balázs által rendezett gála részeként az ismert slágerek mellett igazi kuriózumnak számító zenei csemegékkel is kedveskedtek a közönségnek. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Zerkovitz Béla, Kacsóh Pongrác és ifj. Johann Strauss ismert dalai mellett - melyeket a közönség olykor együtt énekelt az előadókkal - olyan ritkán hallható művek is felcsendültek, mint Jacques Offenbach Hoffmann meséi című művéből Olympia dala, Luigi Arditi Il Bacio (A csók) című szerzeménye, illetve Petőfi Sándor Szeptember végén című versének Huszka Jenő által megzenésített változata, amelyben mind az énekszólam, mind az orkesztráció szintjén rendkívüli drámaiság szólalt meg.

Tizedszer született meg a varázslat - 4
Fotó: Éder Vera

A jubileumi Palotakoncertet Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója vezényelte. A gálán látott produkciók nemcsak hangzásvilágukkal, de látványvilágukkal is elvarázsolták a közönséget. A vizuális hatásokban gazdag gála koreográfusai Apáti Bence, Bajári Levente, Krizsán Dániel és Lénárt Gábor voltak. A tökéletes hangzásról és látványról ezúttal is a Budapesti Operettszínház Szimfonikus Zenekara, Balett- és Énekkara gondoskodtak, a felejthetetlen élményt pedig a több száz színpompás jelmez tette teljessé.

Tizedszer született meg a varázslat - 5A X. Budavári Palotakoncert szólistái

Fotó: Éder Vera

Ide kattintva további fényképeket találnak a jubileumi gáláról.

 

 

 




« Vissza ide : Hírek