Rónai Pál

karmester

Tanulmányai:
Liszt Ferenc Zeneakadémia (1958-1963) - zeneszerzés, zeneelmélet
Elismerései:
Artisjus-díj
Névnap:
június 29.

Zenei munkatársként került az akkor még Fővárosi Operett Színházhoz a hatvanas évek elején. Ezt követően dolgozott a kecskeméti Katona József és a veszprémi Petőfi Színháznál. 1974-től tagja tagja a Fővárosi, illetve Budapesti Operettszínháznak. Dirigálta az összes nagyoperettet a Nebáncsvirágtól a Mosoly országáig, de karmestere volt vígoperáknak, zenés játékoknak, musicaleknek is, a Pomádé királytól a Susmusig, a Hegedűs a háztetőntől a Veronai fiúkig.Számtalan ősbemutatón dolgozott, csak néhány a szerzők közül: Behár György, Tamássy Zdenkó, Fényes Szabolcs, Lendvay Kamilló, Aldobolyi-Nagy György, Nádas Gábor, Szakcsi Lakatos Béla.Saját műveket is komponált, például zenés népi komédiát készített A helység kalapácsából, a Tisztújításból és a Noszty Feri esete Tóth Marival című irodalmi művekből. Mintegy 20 kísérőzenét írt, például Woyzeck, Csongor és Tünde, Coriolanus, Hős falu, Volpone, Mózes, Csendesek a hajnalok. Műveit számos kül- és belföldi színház bemutatta.

Jelenlegi előadásai

Mágnás Miska

Karmester  

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X