Társulat

Karsai J. András

Karsai J. András

Pályafutását pantomimművészként kezdte, később alapító tagja volt a New Generation Pantomim Formáció, valamint a Mimage Pantomim Színház együtteseknek, ahol előadóművészként, rendezőként, koreográfusként és íróként dolgozott.

A Madách Színház színészképző stúdiójában végzett musicalszínész szakon, a Magyar Táncművészeti Egyetemen pedig táncos és próbavezető diplomát szerzett moderntánc szakirányon.

Első színházi szerepét gyermekként kapta 1995-ben Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember című darabjában az egri Gárdonyi Géza Színházban, mint Csaba királyfi. Később színészként, énekesként, és táncosként dolgozott a Madách Színházban, a Vígszínházban, valamint a Thália Színházban, ahol a richard2nixon című darab főszerepét játszotta.

2010-től a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének tagja, ahol eddig több mint 19 előadásban szerepelt. Az Amerikai komédia című darabban koreográfus asszisztensként is dolgozik, az évadnyitó Broadway Fesztiválokon pedig önálló zenei szerkesztésű produkciókat hoz létre saját koreográfiákkal. Évek óta turnézik A Szépség és a Szörnyeteg című nagy sikerű Disney musical német nyelvű változatával Németországban, Ausztriában, Svájcban, és Luxemburgban, ahol Lángőr szerepében láthatja a közönség.


2014-ben debütált a könnyűzenei életben énekes-dalszerzőként 
ANDRΞW művésznéven. A dalaihoz készült videoklipeknek és színpadi produkcióknak rendezője és koreográfusa is egyben. Eddig megjelent dalai: Ultimate, Splendor Avenue, Hívlak, Iron Shield, valamint a Keep on Smiling, melynek videója a Sláger TV által szervezett 7 vezér klipverseny döntőse lett. Videóinak hivatalos premierje a Music Channel zenecsatornán volt látható.


Közelgő események

ápr.20 szombat 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Ma 19:00Holnap 14:30Holnap 19:00ápr. 24. 19:00ápr. 25. 14:30ápr. 25. 19:00ápr. 26. 19:00ápr. 27. 14:30ápr. 27. 19:00ápr. 28. 14:30 Összes
ápr.20 szombat 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.21 vasárnap 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.21 vasárnap 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Premier/4 Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.24 szerda 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Romantika/4 Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.25 csütörtök 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.25 csütörtök 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.26 péntek 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.27 szombat 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.27 szombat 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.28 vasárnap 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.22 hétfő 19:00

Anne Frank naplója / A képfaragó

Műfaj: EgyébBemutató: 2020. feb. 15.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 120 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
ápr.23 kedd 19:00

Együtt az Autistákért Gála

Bemutató: 2024. ápr. 23.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 0
JegyvásárlásAdatlap
május02 csütörtök 19:00

Bernard Slade-Stan DanielsJövőre, Veled, Itt!

Műfaj: MusicalBemutató: 2005. dec. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadás Máj. 03. 19:00 Összes
május03 péntek 19:00

Bernard Slade-Stan DanielsJövőre, Veled, Itt!

Műfaj: MusicalBemutató: 2005. dec. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május03 péntek 19:00

Lehár FerencA mosoly országa

Műfaj: OperettBemutató: 2021. okt. 22.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 170 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Máj. 04. 19:00Máj. 05. 15:00 Összes
május04 szombat 19:00

Lehár FerencA mosoly országa

Műfaj: OperettBemutató: 2021. okt. 22.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 170 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május05 vasárnap 15:00

Lehár FerencA mosoly országa

Műfaj: OperettBemutató: 2021. okt. 22.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Vasutas/2 Időtartam: 170 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május08 szerda 19:00

Nálad lenni újra jó lenne - Szenes Iván gála

Bemutató: 2024. máj. 08.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 0
JegyvásárlásAdatlap
május09 csütörtök 19:00

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Máj. 10. 19:00Máj. 11. 14:30Máj. 11. 19:00Máj. 12. 14:30 Összes
május10 péntek 19:00

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május11 szombat 14:30

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május11 szombat 19:00

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május12 vasárnap 14:30

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május16 csütörtök 19:00

Kovács Adrián - Galambos AttilaA Pendragon-legenda

Műfaj: EgyébBemutató: 2019. máj. 11.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 150 percFelvonások száma: 2
ElmaradAdatlap