Átlépés a mesei valóságból az operettszínházi műfűre

 

Cseicsner Otília dramaturg: A történetet ennek a korosztálynak az igényeihez igazítottuk. A zenés színház eszközeit, így duettet, lírai dalt, elégikus dalt, potpourrit, illetve az interakcióban ritmizálást, pantomimet, kis táncot, kis kóruséneklést használunk, de azzal a céllal, hogy a gyerekek aktívan részt vegyenek egy probléma megoldásában. Az idősebb korosztálynak ez az előadás egyszerűen már nem való, a kisebbek pedig megijedhetnek, amikot például teljes sötét lesz a színpadon. Ezért fontos a korosztályt komolyan venni.

Romankovics Edit színházi nevelési szakember: Az elmúlt 28 év alatt sok színházi nevelési előadást készítettem, de zenéset még nem. A zenés színházra jellemző formai változatosság bemutatásán túl arra törekedtünk, hogy a gyerekek megéljék a zenét: részt vegyenek az említett ritmizálásban, a közös éneklésben. A zene, akárcsak a mese, egy mágikus világ. A gonosz legyőzéséhez a prózánál emelkedettebb eszköz kell: a zene varázslata. Nem véletlen, hogy a gonoszt egy varázsdallal győzzük le.

CSO: Az emelkedettséghez hozzátartozik, hogy sokkal gazdagabb képzettársítások jellemeznek egy dalt, mint egy dialógust. Lőrinczy Attila dalszövegei engem is inspiráltak az írói munkában. Kijelöltem a történetben a dalok helyét, majd a dalokban szereplő költői képeket visszaépítettem a prózába. Ez egy oda-vissza ható munka volt. Nekem nagy öröm, hogy írhattam egy mesét.

CSO: Kékkovács Mara szeretett volna egy interaktív előadást, amelyben legyen egy mesefa. Romankovics Edittel végiggondoltuk: ha ez egy mesefa, akkor vannak rajta meselevelek, ha vannak rajta meselevelek, azok hogyan kerülnek át a földi világba? Odafújja őket a szél, és egy dombtetőn egy mesepostás, Frédi, ezeket a meseleveleket összegyűjti és kikézbesíti a gyerekeknek. De mi van akkor, ha ezek a levelek egyszer csak eltűnnek? Ha nem érkezik több mese? Frédi felkerekedik, átjut Meseországba, ahol megtalálja a mesefa tündérét, és megtudják: a mesefa pusztul, szárad, mert van egy rettenetes farontó, Harács, aki a meseleveleket eszi, a gyökeret rágja. Ezt a gonoszt kell a gyerekek segítségével legyőzniük. Nem is boldogulnának a gyerekek segítsége nélkül.

RE: Az ilyen kis gyerekeket nem kell kibillenteni a komfortzónájukból. Nekik az a komfortzónájuk, hogy együtt játszanak és inkább az billenti ki őket, amikor hosszan kell ülniük csendben. Nyilván más lenne a helyzet kamaszokkal, akiket nehezebben lehetne rávenni arra, hogy jöjjenek be játszani, őket más színházi nevelési módszerekkel lehet elérni. Az ilyen pici gyerekeket valójában nagyon egyszerű a színpadra szólítani és a történetbe bevonni, mert számukra ez egy nagyon is komfortos hétköznapi helyzet. Ezért az a kérdés, hogyan lehet őket irányítani. Olyan történetet kellett kitalálni, amely valóban megszólítja őket. Azt szeretnénk, hogy a gyerekek átélhessék: ha teszünk érte, ha összefogunk, együttműködünk, odafigyelünk és kiálljuk a próbákat, akkor legyőzhetjük a gonoszt. Sok gyerekelőadásban látni, hogy elkönnyítik, elviccelik a gonosz figuráját. Holott fontos, hogy a színészek merjenek gonoszok lenni a szerepben. Enélkül a helyzetnek nincsen tétje, és a gyerekek nem tudják átélni, hogy érdemes a gonosz ellen küzdeni. Ennek az előadásnak ez a nevelési célja.

RE: Nagyon sok feszültség felgyűlhet a gyerekekben a mese közben, ezért fontos, hogy legyen a végén egy kis szusszanás. Visszanézünk a történetre. Mi volt a legnehezebb pillanat a küzdelem során? Volt-e olyan pillanat, amikor úgy éreztétek, hogy nem fogunk győzni? Mi volt a legfélelmetesebb?

CSO: A kizsilipelésre azért is van szükség, mert ezt az előadást kétféle rendszerben játsszuk: hétköznap szervezett, iskolai-óvodai csoportokat várunk, ahol a pedagógus később fel tudja a gyerekekkel dolgozni az élményt, például lerajzoltatja. Hétvégén családi közönséget várunk, és nem biztos, hogy ott van pedagógiai tudás a feldolgozásra, reflexióra. Ezért ezt mi meg szeretnénk oldani.

 

RE: Popper Péternek van egy nagyszerű tanulmánya: "A gyermeki gondolkodás a színházi élmény szempontjából". Abban azt írja, hogy a kisgyereknek a színházi valóság is valóság, de hároméves korától különbséget tud tenni a mesei valóság és a hétköznapi valóság között. Az előadáson belül ügyelünk arra, hogy a hétköznapi elemek soha ne keveredjenek össze a varázslatos elemekkel. Frédi, a mesepostás egy ember, így ő nem fog tudni varázsolni, szemben a meseország hőseivel, Haráccsal és a tündérrel. Ha ez következetesen van a mesében és a drámajátékban is kezelve, akkor a gyerekek szépen át tudnak menni a mítikus mesei valóságból a hétköznapi, operettszínházi műfűre.