Lenyűgözően látványos díszlet készül Frank Wildhorn, a világhírű zeneszerző Carmen című musicaljének magyarországi ősbemutatójához. Tervezője Túri Erzsébet, akinek díszleteit a Budapesti Operettszínház közönsége számos alkalommal megcsodálhatta az elmúlt időszakban. A színházi alkotóval a díszletek játékosságáról, a nézőkkel közös szellemi és lelki utazásról, valamint a Carmen 21. századi látványvilágáról is beszélgettünk. 

fotó: Pitrolffy Zoltán  

Milyen érzés Carmen történetének a bűvkörébe kerülni és a róla szóló előadás díszletét rendezni nőként?

Együtt érzek Carmennel, még ha konkrétan a saját életem másképpen is alakul, mint a színpadi történések. Mondhatni, díszlettervezőként magasabb horizontról tekintek a cselekményre és a zenei szövetre, de éppen ezáltal képes vagyok arra, hogy pontosan beazonosítsam a saját érzéseimet és motivációimat Carmen története kapcsán.

Mondanál erre példát?

Legelőbb is, amikor Carmen megérkezik a helyszínre cirkuszi társulatával, hirtelen megváltozik minden: ami addig békés, jól szervezett és biztonságos volt, érvényét veszti, vagyis, mintha felszínre kerülnének a mélyben ott lapuló heves érzelmek és megismerjük néhány szereplő személyiségének addig rejtett szeletét. Éppen ezért nekem is szándékomban áll kissé leleplezni a díszletet. A színpadon ugyan látható egy sajátos világ, én azonban elsősorban ennek a szerkezetét, a konstrukcióját mutatom meg, azt gondolom tovább. Nagyon érdekes számomra, amikor lebuktathatom azt a miliőt, ami a nézők elé tárul. Hiszen nem igazi márvánnyal, vörösrézzel és ezüsttel dolgozunk.

A szerkezet megmutatásának meghatározó eleme a színpadon látható létra forma is?

Igen, hiszen a létra, mint a tér egyik hangsúlyos szervező ereje kifejezi a cirkuszművészek misztikus világát, de ha alaposabban megfigyeljük, szerkezet is egyben, vagyis éppen az, amiről az előbb beszéltem: konstrukció. Persze egy dinamikus, szép ívű csigavonal is lényeges a színpadon, de a közönség számára is inspirálóbb élményt nyújt, ha mindezen túl észreveszi, hogy mi az alap, amiből és amire a játéktér felépül: a díszlet így megszólítja őt, az anyag visszabeszél. Nagyon érdekes például, ahogyan a létra sziluettje tovább darabolja a teret, de például egy tükörterem is az egyik helyszínünk lesz. Ott azzal játszom, hogy ha megmozgatom ezt a sok-sok más síkban találkozó tükröt, akkor hogyan látszódik benne a színész, illetve, hogy a fények miként változnak azáltal, hogy ez a többsíkú tükörrendszer mozgásban van. A színpadkép az 1920-as éveket idézi, és az art déco stílusból válogattam hozzá különböző motívumokat. Az előadás több mint 20 helyszínen játszódik és szeretem, amikor a közönséget ilyen tartalmas utazásra invitálhatjuk. 

fotó: Janus Erika 

Már csak a helyszínek sokasága alapján sem állítható, hogy egysíkú lenne a játéktér…

Az Operettszínházban szeretjük megmozgatni a musicaleket. Egy-egy párbeszédes jelenetnél berendezzük a rendezői koncepcióhoz illeszkedő reális helyszínt, de amikor a művészek énekelnek, mi is elvarázsoljuk a nézőt, tehát megmozdul a tér: már régen nem ott járunk, ahol néhány perccel azelőtt, hanem egy elemeltebb valóságban, ami segíti a dal emocionális megértését. Sokszor játszunk ezzel. Megteremtünk egy új közeget, ahová átemeljük a színészt különböző fényekkel, lépcsőkkel, más terekkel. Természetesen fontos, hogy vizuálisan is érthetők legyenek a változások, és arra is ügyelek, hogy stílustiszta, harmonikus legyen a koncepció.

Rábízod a nézőre, hogy mit és mennyit ért meg a díszleteidből – vagyis: hogyan dekódolja a szimbólumokat, a különböző formák jelentéstartalmát – vagy inkább megpróbálod terelgetni őt a vizuálisan?

Ezt a nézőre bízom: én ugyan megálmodok egy világot, de az ő feladata, hogy a sajátjához illessze, és velünk repüljön, ki-ki az önmaga által kitűzött „magasságban”. Más szóval, a tervezéseimnek nincs úgynevezett „üzenete”, inkább ajánlatot teszek a közönségnek, hogy ha van kedve, személyesen gondolja tovább a látottakat.

A díszleteidet számomra erős képzőművészeti látásmód jellemzi, mi lehet ennek az oka?

A „Kisképzőbe” jártam szakközépiskolába, a bátyám és az apukám is szobrász, talán ebből is fakadhat, hogy valóban inkább képzőművésznek tartom magam, bár díszlet- és jelmeztervező szakon végeztem az egyetemen. Korábban óriásbábokat is terveztem és különféle kosztümöket például utcabálokhoz. Szeretem a szakmám műfajai közötti átjárásokat és kapcsolódásokat.  

Miben lesz más a Carmen komplex látványvilága, mint a többi előadásé?

A közönség egy óriási ledfalat is láthat majd a színpadon, ami nálunk még nem szerepelt a korábbi előadásokban, csupán koncerteken vagy gálákon. Teljesen új technikai elemként került bele a produkcióba és a díszlettel együtt sok izgalmas, újszerű élményt ígér a nézőknek és természetesen a színészeknek, az alkotóknak is. A Carmennel a jelen kori színházi megoldásoknak egy modernebb vonulatát szeretnénk megmutatni, így valóban 21. századi színvonal és környezet várja a közönséget. 
fotó: Janus Erika 

Jegyvásárlás 
 

Oláh Zsolt