Hírek

December 20-án érkezik a Diótörő

2019. dec. 05.

A Budapesti Operettszínházban 30 év után láthat ismét balettelőadást a közönség. Először állítjuk színpadra Csajkovszkij Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséjét, amelyben színházunk táncosai mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is bemutatkoznak.

Tavasszal kötöttünk stratégiai megállapodást a Magyar Táncművészeti Egyetemmel. - "Az együttműködés idei legnagyobb közös vállalkozása a Diótörő színpadra állítása." - mondta Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, aki úgy véli, a két intézmény együttműködése fontos, hiszen az Operettszínháznak szüksége van utánpótlásra, a növendékeknek pedig jövőképre.
December 20-án érkezik a Diótörő - 0

Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója szívügyének érzi, hogy szülessen olyan előadás, amely a táncművészekről szól. Az pedig, hogy az egyetem növendékei együtt dolgozhatnak azokkal a táncosokkal, akik már régóta a pályán vannak, az utánpótlás nevelésének a legjobb módja. - "A Diótörő életben tudja tartani a balettművészetet, amely vitathatatlanul a táncok királya" - hangsúlyozta a balettigazgató.

Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora elmondta: "Hallgatóinknak és növendékeinknek óriási élmény, hogy valódi, színházi körülmények között mutatkozhatnak be egy olyan darabban, amely minden család számára ismerős, és amely elmaradhatatlan része az ünnepi készülődésnek". 

December 20-án érkezik a Diótörő - 1

Csajkovszkij Diótörője elmaradhatatlan élménye a karácsonyi ünnepeknek. A világ minden táján a közönség egyik legnagyobb kedvence, a történetet feldolgozta a Disney-stúdió, de készült belőle musical, rajzfilm és mese is. A Budapesti Operettszínházban 2019-ben először lesz látható karácsonykor a Diótörő, amely Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A mű alapja E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című karácsonyi meséje. A történet szerint Marika egy diótörő bábut kap karácsonyra ajándékba a nagybátyjától. A bábu a kislány álmában hercegként kel életre, és magával viszi őt egy varázslatos utazásra.  Megküzdenek a gonosz Egérkirállyal és hadseregével, hogy tovább mehessenek az álmok útján, a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.

December 20-án érkezik a Diótörő - 2

Klára hercegnő szerepében Kozmér Alexandra (Harangozó-díjas balettművész), Ottlik M. Laura (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa, Magyar Ezüst Érdemkeresztes művész) és Szelényi Dóra, a Magyar Táncművészeti Egyetem IX-ik évfolyamos, végzős hallgatója mutatkozik be, Diótörő hercegként Gallai Zsolt (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa), Sík Milán (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa, az Év férfi táncosa 2018) és Somai Valér, a Magyar Táncművészeti Egyetem 2018-ban végzett hallgatója lép színpadra. A két felvonásból álló balettben a kisebbek is lehetőséget kapnak, a gyerek főszereplőket a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziumának növendékei alakítják.

December 20-án érkezik a Diótörő - 3

A közösen színpadra állított, 11 előadásból álló Diótörő-előadássorozat december 20-án indul, és az egyetem mintegy félszáz diákja vesz részt benne. A rendező-koreográfus ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, aki a Bécsi Operában korábban sikerrel játszott Diótörő-rendezése alapján új, látványos előadást rendez.

December 20-án érkezik a Diótörő - 4


Közreműködik a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula. Az előadást 2 felvonásban játsszuk, játékideje 2x50 perc, megtekintését 6 éves kortól ajánljuk.

(A cikkben látható képek a Budapesti Operettszínház Diótörő előadásának próbáin készültek. Fotós: Németh Anna)


« Vissza ide : Hírek