Szabad szél, 1950

Az államosított Operettszínház első szovjet műből készült bemutatóját a szocialista színházkultúra kiemelkedő eseményévé avatta a sajtó és a szakma, a hivatalos értékelés pedig még az aktuális évad előző három bemutatóját is sikertelennek bélyegezte - pedig szépen vonzották a közönséget -, hogy a negyediket jobban kiemelhesse és fennen hirdesse: a Szabad szél "kultúrpolitikai áttörés", "társadalmi jelentőségű tettet" hajtott végre.

 

Szovjet műről lévén szó, a színház rendkívüli körültekintéssel kezelte a Szabad szelet, mégis ugyanolyan jelentős átdolgozásnak vetette alá, mint bármely más operettet. Az ötletadó Gáspár Margit és a fordító Hámos György komoly dramaturgiai feljavítást végzett a librettón: Iszak Dunajevszkij Sztálin-díjjal kitüntetett operettje ekkor kapott "nagyszabású drámai építményt", kimunkált "operett-drámai csomópontokkal", zenedrámai csúcspontokká tett finálékkal. Noha kissé túlzott az igazgatónő, amikor úgy értékelte: az Operettszínház verziójának "az eredeti szöveghez jóformán alig maradt köze", kétségtelen, hogy a Szabad szélből ők kreáltak hatásos, jól játszható, ma is könnyen színpadképessé tehető operettet. A sajtó azonban kivonatosította, a cselekmény fordulatainak tendenciózus levezetését adva szimpla üzenetté formálta és súlyos elvi igazságok szószólójaként, a kommunista eszmeiség népszerűsítőjeként tüntette fel az előadást. Ráadásul militarizálta az operettet: fináléját "a nyílt harc kezdetének" nevezte, amelynek kiváltó oka, hogy a darabbéli matrózok rájönnek, "a hosszú veszteglés után most útra készülődő hajóiknak nem déligyümölcs a rakománya, hanem amerikai fegyver". A kritika tehát hidegháborús propagandát folytatott, amikor paradox módon egy olyan "kor tükreként" tüntette fel a Szabad szelet, amelyben "a nemzetközi szolidaritás hatalmas, háborúellenes tüntetésekkel lép fel azok ellen, akik egy új világháborúra uszítanak".

 

 

A színrevitelre egy elismert opera- és egy kezdő, de már komoly sikereket elért prózai színházi rendező kapott felkérést. Nádasdy Kálmán és Pártos Géza meghívása a Szabad szél kvalitásait szem előtt tartva, a bemutató rangjának emelése érdekében történt és beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a kritikusok kiemelték a dialógusos részek hangsúlyos megformálását és a drámai erővel bíró zenés részekkel történő egybeolvasztását. Emellett az érzelgősség és az öncélú humor kigyomlálása, valamint az erős atmoszférikusság keltett feltűnést, bár a sajtó ennél többre értékelte a hatásosan aláhúzott "politikai mondanivalót". S legfeljebb ebben az aláhúzásban lehetett szerepe a szovjet útmutatásnak, amelyre több utalást találunk a korabeli lapokban, ám a hazai viszonyokra szabott szöveg és zene ismeretében nehezen elképzelhető, hogy a kötelező feladat kipipálásán túl mihez is segített hozzá.

 

Az első ötéves terv indulásának évében a Szabad szél ítészei "a szocialista, tervszerű munka eredményességét" vélték felfedezni a kórus és a zenekar magas színvonalra emelésében, a társulat együttessé formálásában, a pályájuk elején álló és az idősebb színészek összecsiszolásában. A legnagyobb elismerés Feleki Kamillnak járt, aki énekes számot nem kapott, de a Súgó számára írt, a magyar szövegkönyvbe betoldott szerepében lehetősége nyílt a táncoskomikusi szerepkör fölé emelkedésre, sokféle arcának megmutatására. Szintén felsőfokban írtak Bilicsi Tivadar és Keleti László játékáról Filipp és Foma, a "két vidám, élettel teli, szolidaritástól és forradalmi hittől áthatott matróz" szerepében, akik Stan és Pan típusú figurákként jelentek meg, s az ő "Duli-duli" számukat dúdolta a közönség az utcán. Hozzájuk képest némileg háttérbe szorultak a primadonna-bonviván és szubrett-táncoskomikus párosok, akiknek kapcsán főként azt hozták szóba, hogyan formálja át a szovjet operett ezeket a szerepköröket. Stella és Márkó esetében a megszokottnál kontúrosabbra, amelyhez Homm Pál játéka tudott igazodni, a partnereié, Birkás Liliáné és váltótársáé, Németh Marikáé kevésbé. A második pár tagjai közül Petress Zsuzsa részesült pozitívabb megítélésben, Rátonyi Róbert viszont addigi pályája legerősebb bírálatát kapta a "bevált eszközök" alkalmazása, az "olcsó sikerekre vadászás" miatt, alakítása problematikusságának fő okát azonban Miki figurájának áthidalhatatlan "belső ellentmondásaiban" látták.

 

A festői látványvilágnál figyelemfelhívóbbnak bizonyult a hangzás teltsége, gazdagsága: Gáspár Margit visszaemlékezése szerint "zeneileg egyik legjobban sikerült előadásunk volt a Szabad szél". E célból jelentősen kibővítették a zenekart, amelynek munkáját "Várady László operakarmesteri múltjához illő műgonddal" felügyelte. A színpad előbb egy délszaki kikötőváros kicsiny terét tárta a nézők elé emeletes házikókkal, meredeken emelkedő utcácskával, a mesei összképbe illesztett villanyvezetékekkel, benzinkúttal. Majd a Hetedik Mennyországhoz címzett matrózkocsmát masszív boltozatos falakkal, fölé boruló halászhálóval, lampionokkal és a csapszék tetején megvilágított sellő-díszítménnyel. Fülöp Zoltán díszletei "tágas, hangulatos keretbe" foglalták a játékot és Márk Tivadar karakterekhez illeszkedő jelmezeivel együtt szép példáját adták az akkoriban sokat emlegetett, de kevéssé tisztázott "operettrealizmusnak". A látvány lényeges eleme volt a tánc, Roboz Ágnes pedig, akinek koreográfusként ez volt a diplomamunkája, fordulatként értékelte a Szabad szelet, mivel itt már nem a boyok és girlök produkálják magukat, hanem "a nép táncol, és felszabadult örömmel, bizakodva néz jövőjébe".

 

Annak ellenére, hogy a feljavítás éppoly hatásossá tette Dunajevszkij művét, mint pár évvel később Lehár és Kálmán operettjeit, a Luxemburg grófja és a Csárdáskirálynő átigazított verzióitól eltérően a Szabad szél nem vált maradandó részévé a hazai színházak repertoárjának. Az aktivizálás neki szánt funkcióját betöltve egyre ritkábban került műsorra, és a hatvanas-hetvenes években országszerte mindössze öt új produkció készült belőle, azt követően pedig már annyi sem. Egyre inkább múlt időbe helyeződött, ahogy a rendszerváltás után a mögé vetített eszmerendszer egésze. Hiába alkotott az Operettszínház ötletesen megírt, pazar melódiákkal teli nagyoperettet a Szabad szélből, ma már letörhetetlennek bizonyul a darabról az ideológiai abroncs, amelybe a kritika kényszerítette.