Repertoár

Műfaj: Musical Bemutató: 2021. máj. 28. Időtartam: 210 perc Felvonások száma: 2

Hegedűs a háztetőn

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösség életét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesember feleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét!

A darabot Magyarországon először az Operettszínházban mutatták be 1973. február 9-én Vámos László rendezésében, a főszerepben Bessenyei Ferenccel. Nagyon fontos mű, mely egyfajta átmenetet képez az operett és a musical műfaja között, különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket. A darabot 1974-ben betiltották, és csak tizenegy év múlva, 1985-ben mutatták be újra, ugyancsak az Operettszínházban.

2021-ben Bozsik Yvette rendezésében, a színház valamennyi művészének közreműködésével tér vissza repertoárunkra! 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az előadás speciális díszletemiatt a fordítás angol nyelvű szövege az emeleti nézőtérről korlátozottan látható, ezt jegyvásárláskor kérjük, vegyék figyelembe.

Szereposztás

Karmester

Alkotók

Hegedűs a háztetőn

Adatlap

Műfaj: Musical
Bemutató: 2021. máj. 28.
Időtartam: 210 perc
Felvonások száma: 2

Következő előadás

Máj. 09. 19:00 Nagyszínpad
Máj. 10. 19:00 Nagyszínpad
Máj. 11. 14:30 Nagyszínpad
Máj. 11. 19:00 Nagyszínpad
Máj. 12. 14:30 Nagyszínpad

Kérdés esetén hívja a 06/1-3532172-es telefonszámot.

Előző előadások megtekintése Kattintson ide