Társulat

Feke Pál

Feke Pál
Elismerései:
Junior Prima Díj - színház- és filmművészet (2010); Önkéntesség Európai Évének Magyarországi Nagykövete (2011); Artisjus díj - a kortárs zenében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért (2010); Művészek Magyarországért Díj - az év könnyűzenei előadója, szakmai jelölés és közönségszavazat alapján (2009); Pepita-díj - közönségdíj (2009); A Társulat 2008 - István, a király 25 éves jubileumi előadás címszereplője (szakmai döntés és közönségszavazat alapján); Csináljuk a Fesztivált 2009 - győztes előadő (közönségszavazás alapján)

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Claude-Michel Schönberg: Miss Saigon (John)

Tizennyolc éves kora óta folyamatosan színpadon szerepel és eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit.

Huszonkét évesen - a világon eddig talán legfiatalabbként - eljátszhatta az egyik legnehezebb szerepet, Webber Jézus Krisztus Szupersztárjának címszerepét a szegedi Dóm téren. Több hónapon keresztül turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában az István, a király rockoperával. Számos nemzetközi musicalgála vendége volt Németországban és Ausztriában. Az ország legtöbb színházában, szabadtéri színpadán és sportcsarnokában fellépett már, több mint húsz hanglemezen volt közreműködő.

Több önálló albuma is megjelent legkedveltebb szerepeinek dalaival, sajátos stílusára átírt hangszerelésben. Az Új Világ Vár! című legutóbbi CD-je aranylemez lett. Közel egy évtizedes színházi pályafutása után a Magyar Televízió Társulat című műsorában szerepelt, melynek eredményeképpen elnyerte az István, a király 25 éves jubileumi előadássorozatának címszerepét.

Fontosabb szerepei: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) - Szegedi Dóm Tér, Madách Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Esztergomi Nyári Játékok, Egri Nyári Játékok, Rock és Musical Színház, (Annás) - Nyíregyházi Szabadtéri Színpad; István, a király (István) - Budapest Sportaréna és országos turné 2008-2011, (Koppány) - Thália Színház és amerikai turné 2001-2003, (Torda) - Kecskeméti Nyári Színház 2002; Nyomorultak (Jean Valjean) - kecskeméti Katona József Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színpad; Miss Saigon (John) - Budapesti Operettszínház; Veled, Uram! (Vászoly) - Budapesti Operettszínház; Aida (Radames) - székesfehérvári Vörösmarty Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színpad; Vámpírok bálja (Krolock gróf) - Pesti Magyar Színház; Spamalot (Sir Galahad) - Madách Színház;  A 3 testőr (Richelieu bíboros) - Kongresszusi Központ és országos turné; Végtelen szerelem (közreműködő) - Madách Színház; Sing-Sing-Sing I-II (közreműködő) - veszprémi Petőfi Színház; Feke Pál & The Band – Új világ vár! Tour 2009/2010 - Sopron MKB Aréna, Szegedi Szabadtéri Játékok, Richter Terem-Győr, Nyíregyháza Sportcsarnok, Skanzen Amfiteátrum, Klebersberg Kultúrkúria; Evita(Che) - Agria Nyári Játékok, Esztergomi Nyári Játékok, Tata Szabadtér;  Best of Webber (közreműködő) - Művészetek Palotája; Volt egyszer egy csapat (Thomas Malloy) - Madách Színház; Árpád népe (Levente)- Budapest Sportaréna); Atilla - Isten kardja (Csaba királyfi) - Szegedi Szabadtéri Játékok, Esztergomi Nyári Játékok, Hair (Claude) - székesfehérvári Vörösmarty Színház; Rocky Horror Show (Riff-Raff) - Belvárosi Színház; Utazás (Szurov őrnagy) - Ferencvárosi Nyári Játékok; Kiálts a szeretetért (Jézus) - Ferencvárosi Nyári Játékok, Rock és Musical Színház; Zrínyi 1566 (Lahib)- Szigetvári Nyári Játékok, Agria Nyári Játékok; Trója (Priamosz király) - Komárom, Igmándi Erőd; Valahol Európában (Hosszú) - Thália Színház; Jekyll és Hyde (Mike, Ned) - Thália Színház, Békés megyei Jókai Színház, Szegedi Nemzeti Színház;  Mária, égi szerelem (József) - Budapest Sportaréna; Diótörő és Egérkirály (Zenegér) - székesfehérvári Vörösmarty Színház;  Kolumbusz (Caonabo indián főnök) - Budapest Bábszínház; Éljen az élet (Chocolate) – Békés megyei Jókai Színház, Thália Színház; III. Richárd (Catesby) - székesfehérvári Vörösmarty Színház; Katonadolog (Makó Ádám) - Fiatalok Színháza; Egy a nép, egy a magyar (István, Levente, Csaba) – Sepsiszentgyörgy;  Atlantis (Heller) - Tropicarium Színház; Ilyenek voltunk (Harmath Albert) - Rock és Musical Színház; Hattyúdal (István, Levente, Aéciusz) - Szörényi Levente életmű­koncert Budapest Sportaréna.

Egyéb szereplései: Fonogram díjátadó;  Csináljuk a Fesztivált; Prima Primissima díjátadó gála;  Nemzeti ünnepi gála; A zene az kell - zenés színházi magazin (Duna TV); Együtt a banda musicalshow; Best of Broadway musicalshow; Szulák Andrea Ünnepi Koncert;  Musical Másképp; Táncol a Véred szóló koncert turné; Musical A-W; Ez nem ugyanAz - országos turné; Kikötő - műsorvezető (Duna TV); Mága Zoltán Újévi Koncert.

A Budapesti Operettszínházban John szerepében debütál a Miss Saigonban, majd a következő évadban a Veled, Uram! című rockoperában alakítja Vászolyt.

Közelgő események

Korábbi napok megjelenítése
Korábbi napok elrejtése
ápr.20 szombat 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
LejártAdatlap Következő előadások Ma 19:00Holnap 14:30Holnap 19:00ápr. 24. 19:00ápr. 25. 14:30ápr. 25. 19:00ápr. 26. 19:00ápr. 27. 14:30ápr. 27. 19:00ápr. 28. 14:30 Összes
ápr.20 szombat 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.21 vasárnap 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.21 vasárnap 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Premier/4 Felvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
ápr.24 szerda 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Romantika/4 Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.25 csütörtök 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.25 csütörtök 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.26 péntek 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.27 szombat 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.27 szombat 19:00

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.28 vasárnap 14:30

Frank WildhornCarmen

Bemutató: 2024. ápr. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
ápr.22 hétfő 19:00

Anne Frank naplója / A képfaragó

Műfaj: EgyébBemutató: 2020. feb. 15.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 120 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
ápr.23 kedd 19:00

Együtt az Autistákért Gála

Bemutató: 2024. ápr. 23.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 0
JegyvásárlásAdatlap
május02 csütörtök 19:00

Bernard Slade-Stan DanielsJövőre, Veled, Itt!

Műfaj: MusicalBemutató: 2005. dec. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadás Máj. 03. 19:00 Összes
május03 péntek 19:00

Bernard Slade-Stan DanielsJövőre, Veled, Itt!

Műfaj: MusicalBemutató: 2005. dec. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május03 péntek 19:00

Lehár FerencA mosoly országa

Műfaj: OperettBemutató: 2021. okt. 22.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 170 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Máj. 04. 19:00Máj. 05. 15:00 Összes
május04 szombat 19:00

Lehár FerencA mosoly országa

Műfaj: OperettBemutató: 2021. okt. 22.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 170 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május05 vasárnap 15:00

Lehár FerencA mosoly országa

Műfaj: OperettBemutató: 2021. okt. 22.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Vasutas/2 Időtartam: 170 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május08 szerda 19:00

Nálad lenni újra jó lenne - Szenes Iván gála

Bemutató: 2024. máj. 08.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 0
JegyvásárlásAdatlap
május09 csütörtök 19:00

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Máj. 10. 19:00Máj. 11. 14:30Máj. 11. 19:00Máj. 12. 14:30 Összes
május10 péntek 19:00

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május11 szombat 14:30

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május11 szombat 19:00

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május12 vasárnap 14:30

Hegedűs a háztetőn

Műfaj: MusicalBemutató: 2021. máj. 28.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 210 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
május16 csütörtök 19:00

Kovács Adrián - Galambos AttilaA Pendragon-legenda

Műfaj: EgyébBemutató: 2019. máj. 11.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 150 percFelvonások száma: 2
ElmaradAdatlap