Repertoár

Bemutató: 2023. feb. 21. Felvonások száma: 0

ROMANTIKUS ÉRZELMEK a Szolnoki Szimfonikusokkal

Max Bruch (1838–1920) német romantikus zeneszerző egész pályája során vonzódott a fülbemászó melódiák, a hagyományos zenei formák és a népdalok iránt. A kezdetektől harcolt a Liszt és Wagner által fémjelzett új német iskola ellen, stílusában sokkal inkább Mendelssohnhoz és Brahmshoz áll közel. Bár számos művet alkotott, napjainkra szinte csak egyetlen kompozíciója, I. hegedűversenye maradt igazán népszerű. A szerzemény első változatát Bruch 1866-ban komponálta, a következő évben azonban Joseph Joachim magyar származású hegedűművész közreműködésével átdolgozta, s az új változat 1868 januárjában hangzott el először Joachim előadásában. Bár később még két hegedűversenyt komponált, azokkal nem tudta felülmúlni a legelső sikerét.

Liszt Ferenc 1., Esz-dúr zongoraversenye az egyik leggyakrabban játszott  zongorára  írt  versenymű . A magyar komponista első zongoraversenyeként tartják nyilván, noha a másodikként sorszámozott A-dúr zongoraversenyt korábban megírta, az Esz-dúrt azonban hamarabb mutatta be, ezért lett ez az első. Bár már az 1830-as évektől foglalkoztatta egy zongorakoncert gondolata, és a későbbi mű vázlatait még fiatalon papírra is vetette, a weimari időszakban kezdte részletesebben kidolgozni a kompozíciót, amikor az udvari zenekar élén lehetőséget kapott a zenekari hangzás alaposabb megismerésére. Igen nagy műgonddal és önkritikával dolgozott rajta, nem kevesebb, mint öt változatott készített el az 1855-ös bemutatóig. Ekkor maga Liszt játszotta a zongoraszólamot, s a vendégként Weimarba látogató Berlioz vezényelt.

„Inkább érzelmek kifejezése, mintsem festés” – fogalmazta meg 6., F-dúr, „Pastorale” szimfóniájának alcímében Ludwig van Beethoven. A szerző imádta a természetet, rengeteg időt töltött vidéki sétákkal. Vélhetően egy ilyen alkalom ihlette ezt a művét, amely 1808-ban készült el, és egyike a komponista néhány programzenéjének. A bécsi bemutatón viszonylag nyugodt és befelé forduló hangulatával nem nyerte el maradéktalanul a közönség tetszését, de azóta egyike lett a szimfonikus repertoárok központi darabjainak. Az öttételes szimfónia számos konkrét, naturális elemet tartalmaz – például egy patak vizének csobogása, madárkoncert és egy hirtelen kitörő vihar hangjai – Beethoven szándéka azonban nem a puszta események, hanem az azok kiváltotta érzelmek bemutatása volt.

Műsor:

Max Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny op. 26
Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny No 1.
Ludwig van Beethoven: VI. F-dúr "Pastorale" Szimfónia op. 68

Közreműködik: Dmitry Ishkhanov – zongora; Yookyung Yoon - hegedű
Karmester: Massimo Belli

ROMANTIKUS ÉRZELMEK a Szolnoki Szimfonikusokkal

Adatlap

Bemutató: 2023. feb. 21.
Felvonások száma: 0

Következő előadás

Nincs információ!

Kérdés esetén hívja a 06/1-3532172-es telefonszámot.

Előző előadások megtekintése Kattintson ide