Bartus Berci (e.h. SZFE)
Színház- és Filmművészeti Egyetem – színművész – zenés szak
Az Orfeum mágusa - Maxi, az Orfeum mindenese
Szöveges bemutatás:
2001-ben született Budapesten. Gyermekkorát Kecskeméten töltötte és a Katona József Gimnáziumban érettségizett. A „Katonások”, majd később az Ifjú morbid színpad színjátszó szakkörben ismerkedett meg életre szóló szenvedélyével, a színészettel. Emellett több versmondó versenyen ért el kiemelkedő eredményt. Zenei tanulmányait már kisgyermekként megkezdte a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában. Művészeti alapvizsgát tett klasszikus zongora tantárgyból, tizenkét évig foglalkozott aktívan a hangszeres játékkal. A Cantus Nobilis énekkar tenor tagja volt.
Gimnáziumban barátaival megalapította az Audiogram együttest, melynek frontembereként, basszusgitárosaként és dalszerzőjeként tevékenykedett.
Az érettségit követően egy évet töltött a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium OKJ-s színészképzésén, majd 2021-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakára. Osztályfőnökei Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt, színészmesterség tanárai Nádasi Veronika, Homonnay Zsolt és Földes Tamás.
A színészet mellett kitüntetett szerepet játszik az életében a költészet, a dalszövegek mellett verseket ír, melyek 2023 óta megtalálhatóak a Helyőrség online folyóiratában. 2021-ben a Versünnep Fesztivál professzionális döntőjének különdíjasa lett.
Egyetemi előadásokban, vizsgafilmekben játszott szerepei:
Fazekas István: A gyógyítók - Béres József
Henrik Ibsen: Hedda Gabler - JörgenTesmann
Madách projekt - Az ember tragédiája - Angyal
A. P. Csehov: Fekete barát - Andrej Atya
Fejes Szabolcs és Kotsis Gergely Szárnyak c. versfilmje - Fiatal Nagy László
Együtt szóló” musical vizsgakoncert
Moliére: Don Juan - Don Juan, Sganarelle
Fontosabb szerepei:
Hamupipőke - Herceg
Az Orfeum mágusa – Maxi, az Orfeum mindenese
Rozsda Lovag és a kísértet – Harmadik lovag
Téli mesék – Olaf
Ave Maria – Adventi Gála
