MŰSOR - OPERETT FORGATAG 2024. szeptember 6.
2024. szept. 05.
Szeretettel várjuk Önöket az Operett Forgatagon 2024. szeptember 6-án!
16. 00 – 16.20 Túl a Maszat-hegyen
Danó Dorka, Gaál Réka Ágnes, Jámbor Dorottya Rebeka, Kamarás Laura, Paláncz Daniéla Sixtina, Szabó Bettina Melinda
Június elején láthatták a nézők a Pesti Broadway Stúdió harmadéves növendékeinek Túl a Maszat-hegyen című vizsgaelődását a Kálmán Imre Teátrumban. A bemutató olyannyira kedvező fogadtatásban részesült, hogy a produkciót színházunk felvette repertoárjára. A történet Muhi Andrisról szól, aki felkerekedik, hogy meglátogassa Jankát, mindig maszatos barátját, közben pedig már-már hihetetlen kalandokba keveredik. A programban részletek hangzanak el a Varró Dániel és Presser Gábor nevével fémjelzett családi musicalből, az előadás kirobbanó életkedvét pedig annak is köszönheti, hogy rendezője Dénes Viktor, színházunk táncos-komikusa.
16. 20 – 16. 40 Tiétek a színpad
Havasi Tamás, Szakács Lelle
Forradalmi hév és lángra lobbant szerelem: a kettő már önmagában is biztos siker a színpadon, hát még együtt?... A Tiétek a színpad! című évről évre megrendezett színházi tehetségkutatónkon idén elkápráztatták a zsűrit a fiatalok: a Maria Group Színtársulat tagjai számos különböző iskolába járnak és csakis azért alakították meg csoportjukat, hogy elinduljanak vetélkedőnkön, amit végül meg is nyertek. A diákoknak idén Mária főhadnagy című előadásunkhoz kapcsolódva kellett rövid előadást készíteniük. Az Operett Forgatagon a győztes produkció dalait adják elő, amelynek zenéjét és szövegét is a csapat tagjai írták, és azt csiripelik a madarak, hogy egy producer vezetésével éppen egy stúdióban dolgoznak... Hogy pontosan mit is takar mindez, kiderül pénteken délután!
16. 40 – 17.25 Előttem az utódom
- SZFE - A negyedéves zenés színművész osztály műsora
Árki Lili Katalin, Bartus Bertalan, Bayer Fruzsina, Fogl Noémi, Kertész Nóra, Lipics Franciska, Nagy Alma Virág, Nagy-Jancsó Júlia, Péntek Fanni, Rácz-Almási Vivien, Szalay Ágnes, Tassonyi Balázs, Tóth Norbert
Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, színházunk főigazgatója és Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színházi alkotó irányításával immár negyedévesek a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész osztályának operett-musical szakos hallgatói. Néhányukat rendszeresen láthatják nézőink előadásainkban, most pedig a legnépszerűbb és legismertebb operett és musical slágerekkel érkeznek a Nagymező utcai színpadunkra. Felcsendülnek A bajadér, a Chicagói hercegnő, a Mária főhadnagy, az Abigél, a Hamilton, a Rebecca, a Monte Cristo grófja, a Ghost, az Aida, A vörös pimpernel, valamint az István, a király ikonikus részletei. Előttem az utódom: íme, az új generáció!
17. 30 – 18.30 Sanzon-válogatás
Bálint Ádám, Bardóczy Attila, Faragó Alexandra, Janza Kata, Kékkovács Mara,
Magócs Ottó, Nagy Lóránt, Siménfalvy Ágota, Szentmártoni Norman, Szomor György,
Vágó Zsuzsi
Párizs, a Café Momus, a Montmartre és a Szajna partja: a szerelmes tavaszi kacagás és a bánatos őszi sóhajok városa... Ahogyan minden nemzetnek, a franciáknak is sajátjuk az a csakis rájuk jellemző műfaj, amiben a legtöbbet adhatják önmagukból, abból, amit igazán mélyen gondolnak és éreznek, ez pedig: a sanzon. A bohém, derűs és sokszor melankolikus dal, amely meghódította az egész világot. Kitűnő művészeink sanzon válogatása igazán különleges élményt ígér, a francia szerzők mellett hazai slágereket is hallhat közönségünk.
18. 30 – 19.30 Nótacsokor
Frankó Tünde, Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Pete Ádám, Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea
Hányszor gondolunk arra: úgy meghallgatnánk már végre egy ízes nótacsokrot, hiszen olyan ritkán kerül színpadra ez a sokak által szeretett műfaj. Ráadásul a csárdásokat és a hallgatókat azon művészeink tolmácsolják, akiknek a vérükben van a magyar nóta, nem hiába aratnak vele óriási sikert, bárhol is éneklik.
19. 30 – 20. 00 Főigazgatói köszöntő és új bemutatók
20.00 – 22. 00 Operett-Musical Gála
Bojtos L., Cseh D.P., Dancs A., Dolhai A., Drahos E., Faragó A., Füredi N., Homonnay Zs., Kelemen F., Kiss D., Kiss Z., Kocsis D., Lévai E., Lukács A., Magócs O., Nádasi V., N.D.H. Long, Siménfalvy Á., Süle D., Széles F., Szentmártoni N., Szomor Gy.
Operett Forgatagunkra az új bemutatóinkból választott részletek és frenetikus operett-musical gálánk teszi fel a koronát! A Hamupipőke és A cirkuszhercegnő dallamai után hamisítatlan, fergeteges operettszínházi életérzést varázsolnak Önök elé a Nagymező utcai teátrum sztárjai! Csárdáskirálynő, Marica grofnő, A mosoly országa, Mária főhadnagy, Az Orfeum mágusa, Hegedűs a háztetőn, Carmen, Monte Cristo grófja, Szépség és a szörnyeteg, István, a király és még számos, álló vastapsos ovációt hozó előadásunk, amelyek sikerét Önökkel élhetjük át estéről estére! Az Operett Forgatag zárásaként a magyar zenés színjátszás krémje lép színpadra!
DEDIKÁLÁSOK:
16:20-16:40
Drahos Evelin
Kelemen Fanni
Kiss Diána
Ninh Duc Hoang Long
16:40-17:00
Süle Dalma
Szulák Andrea
Kiss Zoltán
17:00-17:20
Lévai Enikő
Lukács Anita
Nagy Lóránt
17:20-17:40
Zsadon Andrea
Szolnoki Tibor
17:50-18:10
Lipics Franciska
Nagy Alma Virág
Tassonyi Balázs
18:10-18:30
Bojtos Luca
Füredi Nikolett
Kocsis Dénes
Széles Flóra
18:30-19:00
Dancs Annamari
Dolhai Attila
Homonnay Zsolt
Nádasi Veronika
19:00-19:20
Bálint Ádám
Bardóczy Attila
Kékkovács Mara
Siménfalvy Ágota
19:30-20:00
Cseh Dávid Péter
Janza Kata
Szomor György
Vágó Zsuzsi
20:00-20:30
Frankó Tünde
Kalocsai Zsuzsa
Oszvald Marika
20:30-20:50
Altsach Gergő
Faragó Alexandra
Magócs Ottó
Szentmártoni Norman
Repertoárunkból ajánljuk