Diótörő

A világ legnépszerűbb gyerekbalettje karácsonyi hangulatot varázsol az Operettszínház színpadára.  

Az adventi időszak elcsendesedést, meghitt pillanatokat, és a szeretteink felé fordulást jelent mindannyiunk számára. Szívesen sétálunk a fényekbe öltöztetett utcákon, nézelődünk a karácsonyi vásárok forgatagában, ahol a levegőt belengi a friss sült gesztenye illata, tegyük egy felejthetetlen színházi élménnyel még teljesebbé ezt az időszakot. Színházunk egy igazi családi élményt nyújt Diótörő című előadásával, amelyre szeretettel várjuk már a legfiatalabb nézőinket is.

A  Budapesti Operettszínház a 2019/20-as évadban különleges ünnepi meglepetésként állította színpadra először a klasszikus balettet. A Diótörő – amely Győrben és a Bécsi Állami Operaházban óriási sikerrel, telt ház előtt mutatkozott be – a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közös produkció, Harangozó Gyula rendezésében és koreográfiájával tekinthető meg. Társulatunk számára nagy öröm és méltó visszajelzés, hogy nézőink évről, évre visszatérnek erre a csodálatos előadásra. 


A Diótörő két felvonásból áll, játékideje 2 × 50 perc. 


Az előadást hatéves kortól ajánljuk.


A Diótörőről

Pjotr Iljics Csajkovszkij klasszikusa E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje alapján készült. Ezt először id. Alexandre Dumas dolgozta át, végül pedig Marius Petipának, a Cári Színházak egykori koreográfusának átirata lett az eredeti Diótörő alapja. Csajkovszkij lelkesedése a darab iránt kezdetben igen csekély volt, mivel úgy gondolta, a pazar díszletek és jelmezek elvonják a figyelmet a zenéről, ám a mesetéma érdekessége mégis felkeltette a figyelmét, így elfogadta a felkérést a balett megkoreografálására. Érdekesség, hogy ez volt élete utolsó műve. A Diótörő ősbemutatójára 1892. december 18-án került sor a szentpétervári Mariinszkij Színházban, melyet megelőzött egy március 7-i szentpétervári koncert, ahol a balettből egy kivonatot, az úgynevezett Diótörő-szvitet mutattak be.

A mű karácsonyeste játszódik, mikor a vendégek egyike, Drosselmeier nagybátyja egy diótörő babát hoz ajándékba a család kislányának, Marikának. A történet a lány álmában folytatódik, ahol hercegként kel életre a bábu, s varázslatos utazásra viszi magával a lányt. Ennek kezdetén rögtön az Egérkirállyal és hadseregével kell megküzdeniük, hogy továbbmehessenek az álmok kalandos útján. Magyarországon 1927-ben debütált a darab Brada Ede koreográfiájával, noha végül az 1950-ben Budapesten színpadra állított Vajnonen-féle koreográfiával terjedt el.

2023. december 27. szerda, 14:30 Nagyszínpad

Diótörő / 2023. december 27. 14:30 / Nagyszínpad

Nem elérhető

Adatlap

Műfaj: Egyéb
Évad: 2023/2024
Időtartam: 120 perc
Felvonások száma: 2

Következő előadás

Dec. 18. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 19. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 19. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 20. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 20. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 21. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 21. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 22. 11:00 Nagyszínpad
Dec. 22. 15:00 Nagyszínpad
Dec. 23. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 23. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 25. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 25. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 26. 11:00 Nagyszínpad
Dec. 26. 15:00 Nagyszínpad
Dec. 27. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 27. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 28. 14:30 Nagyszínpad
Dec. 28. 19:00 Nagyszínpad
Dec. 29. 11:00 Nagyszínpad
Dec. 29. 15:00 Nagyszínpad

Kérdés esetén hívja a 06/1-3532172-es telefonszámot.

Előző előadások megtekintése Kattintson ide