Bemutatták a Budapesti Operettszínház új családi musicaljét

2024. jún. 06.

Június 1-én 11:00 órakor bemutatták a Pesti Broadway Stúdió végzős növendékeinek vizsgaelőadását, Varró Dániel – Teslár Ákos – Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen című családi musicaljét a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában. A produkciót Dénes Viktor állította színpadra. A premiert még két előadás követi az évad során, június 9-én és 16-án 11:00 órakor. A fergeteges hangulatú családi musical összes előadására szinte pillanatok alatt elfogytak a jegyek. A kicsiket és nagyokat egyaránt megszólító darab Varró Dániel és Teslár Ákos szellemes szövegeivel, valamint Presser Gábor zenéjével elvarázsolta a közönséget.

A történet hőse, Muhi Andris kalandos útra vállalkozik: elindul, hogy megmentse Jankát, rég nem látott és mindig maszatos barátnőjét. Janka lakóhelyén nagy ám a bonyodalom! A békés Maszat-hegyiek ugyanis belekeveredtek a pacák és a tiszták a harcába, mert a két, egymással ellenséges világ határán élnek. Akadályokkal teli útja során Muhi Andris megismerkedik a Náthás angol költővel és Turgenyevvel, a burgonyával, de találkozik Makula bácsival, a Babaarcú démonnal, Szeplőtlen Szilviával, Szösz nénével, a Bús, piros vödörrel, Pali kalózzal, és még a Büdös Pizsamázóval is! De ez még mind semmi! Andrisra és újdonsült ismerőseire nagy veszély leselkedik, mert nem elég, hogy a Partvis Attila vezette takarítók egyszer csak megjelennek a színen és több házban is kitakarítanak, a gonosz Paca cár, aki elbitorolta Maszat-hegy trónját, éppen azon mesterkedik, hogy az egész világot telepacázza. Muhi Andris azonban nem retten meg semmitől és senkitől, átvág Badarországon, hogy eljusson a Maszat-hegyen túlra, ahol szembeszáll minden gonosztevővel. Andris és barátai elkalauzolják a gyermekeket és a szüleiket egy izgalmas, közös utazásra, ahol az önfeledt nevetés és a mesebeli kalandok garantáltan összekovácsolják a családot!

A nézők a magyarországi színészképzésben úttörő szerepet vállaló, jelentős szakmai elismertségnek örvendő intézmény, a Pesti Broadway Stúdió (PBS) tehetséges művészpalántáinak előadásában láthatták ezt a modern mesét. A PBS amellett, hogy számos kiváló színészt kinevelt már, a Budapesti Operettszínházzal szorosan együttműködve az évek során fogalommá nőtte ki magát a fiatalság körében. A vizsgaelőadást prezentáló zenés színész osztály Kiss-Balbinát Judit színművész, rendező, egyetemi tanár, valamint Dénes Viktor színművész, rendező vezetésével működik, magát a produkciót Dénes Viktor állította színpadra. 

Fotók: Janus Erika 

Szereplők:

Muhi Andris: Horváth Márton
Maszat Janka: Vanya Noémi
Náthás angol költő: Kamarás Laura
Makula bácsi/Turgenyev, a burgonya: Gál Máté Imre
Babaarcú démon/Szeplőtlen Szilvia: Jámbor Dorottya Rebeka
Szösz néne: Gaál Réka Ágnes
Büdös Pizsamázó/Partvis Attila: Szabó Bettina Melinda
Bús, piros vödör/Paca cár/Morzsányi Géza: Paláncz Daniéla Szixtina
Pali kalóz/Paca fogdmeg/Porkoláb: Danó Dorka

A jelmezeket az újrahasznosítás jegyében raktárunkból összeállította: Jenei Petra
Látványtér: Horányi Juli
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető és zongorán közreműködött: Tassonyi Zsolt
Rendező: Dénes Viktor


« Vissza ide : Hírek