Fischl Mónika
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, magánének szak (1997)
2009 Artisjus-díj; 2012 Évad Operett Színésze; 2016 Évad Színésze; 2018 KULT.50. A Kultúra 50 arca; 2019 Honthy-díj: Évad Színésznője a Maya szerepéért
Zenei általános iskola alatt balettozott, az Állami Balett Intézetbe felvételtis nyert ugyanakkor, amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusába is bekerült.Végül a kórust választotta Csányi László és Botka Valéria keze alatt. Hét évig hegedült, majd zongorázott. A Rádió Zeneiskolája után a Táncsics M.Gimnázium zenei osztályába került, ahol Gráf Zsuzsához járt a későbbi Angelika leánykarba.
Érettségi után a Bartók Béla Konzervatórium énekszakát végezte el, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott 1997-ben Kamaraművész-tanárszakon Forrai Zsuzsánál, majd Dr. Sipos Erika énekmesterhez került.
Diplomaévében kapta első opera szerepét a Szegedi Nemzeti Színházban, Norinát a DonPasqualéból.
1997-től a Budapesti Operettszínház tagja, ahol eljátszotta a legnagyobb primadonna-szerepeket - Zórika (Lehár: Cigányszerelem), Hanna (Lehár: A víg özvegy), Liza (Lehár: A mosoly országa), Adél (Strauss: Denevér), Szaffi, Arsena (Strauss: Cigánybáró), Annina (Strauss: Egy éj Velencében), Marica (Kálmán: Marica grófnő), Viktória (Ábrahám: Viktória).
Alkotói tevékenység:
Legtöbbet játszott szerepéért, Szilviáért a Csárdáskirálynőből 2009-ben ARTISJUS-Díjban részesült. Ezt a szerepet a német ZDF csatorna is felvette a baden-badeni Festspielhausban. 2001-ben a bécsi Renaissance Theater-ben 15 alkalommal játszott Szilviát. Szintén ezzel lépett fel 35 előadásban a Mörbisch Seefestspiel-en 2002-ben. A Budapesti Operettszínházzal 2009-ben Tvés DVD felvétel készült. 2006-ban pedig CD jelent meg a Csárdáskirálynővel, ami aranylemez is lett.
A Magyar Állami Operaházban 1998-ban Norinaként debütált, 2006-ban Éj királynőt énekelt, amellyel Németországban is vendégszerepelt. Verdi Rigolettojából Gildát énekelt a Müpában.2011-ben Bayreuthban az Apródot játszotta Liszt Don Sanche-jában. Szintén 2011-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon Frasquitát alakította a Carmenből. A Miskolci Operafesztiválon Puccini Gianni Schicchijében Nellát énekelt. 2012-ben Genovában a Theatro Verdiben Verdi Traviátáját énekelte.
Rendszeres fellépője az amerikai Saluteto Vienna koncertsorozatainak, ahol legutóbb a new york-i Avery Fisher Hallban koncertezett. Repertoárjával bejárta a világ számos nagy koncerttermeit Japánban, Ázsiában, Amerikában és Európában.
Számos színházi TV-felvétel készült vele teljes darabokkal, mint pl.: Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, Jacobi: Sybill, Lehár: Víg özvegy.
Főbb szerepek:
NORINA - Donizetti: DonPasquale
VIOLETTA - Kálmán: Montmartre-i ibolya
MÁRIA - Huszka: Máriafőhadnagy
LIZA - Lehár: Mosolyországa
ADÉL - Strauss: Denevér
ARSENA - Strauss: Cigánybáró
SZILVIA - Kálmán:Csárdáskirálynő
ROLLA - Szirmai: Mágnás Miska
KATÓKA - Zerkovitz: Csókos asszony
GABRIELLA - Offenbach:Párizsi élet
ANGÈLE - Lehár: Luxemburg grófja
MARICA - Kálmán: Marica grófnő
ZORIKA - Lehár: Cigányszerelem
ANNINA - Strauss: Egy éj Velencében
FEDÓRA - Kálmán:Cirkuszhercegnő
SYBILL - Jacobi: Sybill
VIKTORIA - Ábrahám Pál:Viktoria
MAYA - Fényes Szabolcs:Maya
ROSALINDA - Straussenevér
HANNA - Lehár: Víg özvegy
FRANCIA KIRÁLYKISASSZONY- Kacsóh: János vitéz
FRASQUITA - Bizet: Carmen
NELLA - Puccini: Gianni Schicchi
APRÓD - Liszt: Don Sanche
SILBERKLANG - Mozart:Színigazgató
GILDA - Verdi: Rigoletto
ROSINA - Rossini:Sevillai borbély
ÉJ KIRÁLYNŐ - Mozart:Varázsfuvola
VIOLETTA - Verdi: Traviata