Kiss Zoltán

Kiss Zoltán
Tanulmanyai:
Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szak

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Dés: Valahol Európában - Ficsúr

Névnap:
March 8.

„Az élet kihívás – fogadd el! Az élet kötelesség –teljesítsd! Az élet élet – éljed!” Kiss Zoltán 1997-ben végzett a Színművészeti Egyetemen, Szinetár Miklós osztályában. Ezután sok mérföldkő követte egymást a pályáján. Tagja volt Szolnok, Székesfehérvár, a Budapesti Operettszínház, Sopron és Kecskemét társulatának, és számos külföldi bemutatkozásra adódott lehetősége, Németországtól Oroszországon át Japánig.


Szinte az összes klasszikus operettben játszott. Legkedvesebb szerepei talán: Zsupán Kálmán (Marica grófnő), Bóni gróf (Csárdáskirálynő), Musztafa (Bál a Savoy-ban), de ezzel még közel sem teljes a lista. A musicalek közül nagy kedvenc az Elizabeth Rudolfja, a Nyomorultakból az Enjolras, Marley az Isten pénzéből, vagy a Valahol Európában Ficsúrja. Szerepelt prózai előadásokban, drámákban és vígjátékokban, mint pl. Kakukkfészek, Páratlan páros, Csoportterápia, illetve klasszikus művekben is.


Néptáncos múltja a mai napig segítségére van, és sok mindenre megtanította: tiszteletre, fegyelemre, kitartásra, és mindezek mellett játékra. Játszik bármin és bármivel, földön, vízen, jégen, lóháton, ütővel, íjjal vagy gitárral a kézben. Tagja a színészválogatottnak, de a nagy kedvenc sport a jégkorong. Életét meghatározza a mondás, mely szerint „színház az egész világ”. De amiben vagy akiben hisz, azért a falon is átmegy.


2015-ben a Köztársasági Elnök A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta neki, operett-musical és mesedarabokban nyújtott emlékezetes alakításai elismeréseként.

Közelgő események