Paláncz Daniéla Szixtina

Paláncz Daniéla Szixtina
Tanulmanyai:
Pesti Broadway Stúdió (2021-2024) – OKJ Színész I.
(2015-2020) – OKJ Színházi táncos

Paláncz Daniéla Szixtina 2001-ben született Budapesten. Fiatal kora óta a színház világában mozog. Gyerekként lehetősége nyílt színpadra lépni a „József és a színes szélesvásznú álomkabát” gyermektánckarban és kórusban, valamint a jubileumi „Macskák” előadásokban is. Táncos képzését 2020-ban végezte el a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium-ban Sárközi Gyula tanítványaként, ahol megszerezte színházi táncos végzettségét. Ezután egy évet töltött az Inversedance kortárstánc társulatban. 2021-ben felvételt nyert a Pesti Broadway Stúdió induló osztályába; osztályvezető tanárai Kiss-Balbinát Judit és Dénes Viktor voltak, vezetésük alatt 3 év után 2024-ben megszerezte Színész I. oklevelét. Harmadik évében bemutatkozhatott a Budepesti Operettszínház nagyszínpadán első szerepével, a Homonnay Zsolt rendezésében bemutatott „Carmen” musicalban, Isabelle szerepében. 

További szerepek: 

Hamupipőke – Szerénke

Túl a Maszat-hegyen – Bús piros vödör/ Morzsányi Géza / Paca cár

Az Orfeum mágusa – Olga Barrison

Carmen – Isabelle

Bernarda Alba háza – Maria Josefa

Rómeó és Júlia – Dajka

Fekete Péter - Colette 

Közelgő események