Somfai Péter

műszaki igazgató

Somfai Péter
Tanulmanyai:
Erősáramú Szakközépiskola
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Névnap:
June 29.

A Budapesti Operettszínházban világosítóként kezdett dolgozni, majd 2000 óta az Operettszínház műszaki igazgatója. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem műszaki szakát 1994-ben végezte el. Franciául, angolul és németül beszél.

A Budapesti Operettszínház legutóbbi rekonstrukciója során szakértőként felügyelte a munkálatokat. Műszaki vezetése alatt jelenleg minden téren (elsősorban színpadtechnika, hang, fény) iránymutató technikai eszközök, megoldások szolgálják ki az igényes előadásokat.


A világ számos országának kb. 200 színházában szerzett világítási és szcenikai tapasztalatot. Fotózási, vetítési, képszerkesztési és számítógépes ismeretekkel rendelkezik.


Egyedi világítási rendszerek fejlesztése, kivitelezése mellett a legmodernebb távirányítási rendszereket is alkalmazza. „A kábel és a villanyszámla ne legyen akadály!” Így a LED-del már 2004 óta dolgozik színpadi hatáselemként. (A LED kisfogyasztású eszköz, így színpadon akár akkumulátoros táplálással, vezeték nélkül, távirányítással is használható). Természetesen a LED széles színspektrumán, könnyű építhetőségén valamint intenzív hatásán múlik a legtöbb a produkciók szempontjából.

Technikai igazgató a további helyszíneken:
Baja, Szentháromság téri Szabadtéri Színpad

Soproni MKB Musical Aréna

Esztergomi Szabadtéri Játékok (2003-2006)


Leginnovatívabb szakterülete: a kor elterjedt megoldásain túlmutató gépészeti és vetítési hatások használata. A világítás, a díszlet, az előadás hangulata és a vetítés összhangjának a legszélesebb összefüggéseit alkalmazza munkái során. A Miss Saigon c. produkció szabadtéri előadásain pedig két repülő helikoptert volt lehetőség üzemeltetni, melyből az egyik, viszonylag ritka módon, az előadás közben zenére szállt fel a díszletből!

A show világa mellett az épületek világítása is szerepet kapott. A Törökbálinton épített ultramodern Telenor székház különleges LED-es kültéri világítási rendszerének első lépcsője már elkészült.

„Ha becsukom a szemem, látom a fényt. Lépésenként tudom felépíteni a bonyolult színpadképeket is magamban, csukott szemmel. Persze ennél azért gondosabb előkészítések is zajlanak, 3D terveket is készítek az építendő színpadokhoz…”

Mi a világítás?


„A pont az i-re. A díszletet a világítás szinte bármilyen irányban el tudja vinni. A színpad változtatása nélkül érezhetjük magunkat az Antarktiszon, a pokolban, egy éjszakai erdőben, vagy egy varázsló alkimista barlangjában. A jól megválasztott reflektorhelyek, vetítési, vagy akár lézer pozíciók tényleg meg tudják döbbenteni a nézőt…” 


Mi a hatásvilágítás?

„Ami hatással van a nézőre. Zenés színházi produkciókban dolgozom, és itt a zene hatására, világára, illetve a rendezői koncepcióra kell ráerősíteni, kiemelni. Ez a hatás, a hatásvilágítás.”

Világítástervezői és/vagy technikai vezetőként produkciók:

Méret: 100m2-es kisszínpadtól a cirkuszon és a Sportcsarnokon keresztül az 1400m2-es szabadtéri megaszínpadig. Operák, musicalek, show-műsorok, filmek.

Nézőszám: 100-tól 14000-ig.
Előadásszám: 1-től akár 600-ig.

Operák:
Pillangókisasszony: Magyar Állami Operaház, Erkel színház Macbeth: Budapest, Zichy kastély Álarcosbál: Magyar Állami Operaház, Szegedi Szabadtéri Játékok Szávitri: Thália Színház A bolygó hollandi: Magyar Állami Operaház Hoffmann meséi: Magyar Állami Operaház, Szegedi Szabadtéri Játékok Nabucco: Szegedi Szabadtéri Játékok A kis herceg: Művészetek Palotája A kékszakállú herceg vára: Miskolci Nemzeti Színház Carmen: Esztergomi Szabadtéri Színpad (2004), Szegedi Szabadtéri Játékok (2010) Parasztbecsület/Bajazzók: Szegedi Szabadtéri Játékok (2012)

Balett:
Az ember tragédiája: Magyar Állami Operaház

Musicalek:
Rómeó és Júlia: Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok A Szépség és Szörnyeteg: Budapesti Operettszínház Elisabeth: Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Miskolci Nemzeti Színház Mozart!: Budapesti Operettszínház, Miskolci Nemzeti Színház Attila: Szegedi Szabadtéri Játékok, Esztergomi Szabadtéri Színpad István, a király: Szegedi Szabadtéri Játékok Veled, Uram!: Szegedi Szabadtéri Játékok, Esztergomi Szabadtéri Színpad, Thália Színház West Side Story: Szegedi Szabadtéri Játékok, Szegedi Nemzeti Színház Rudolf: Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok Szép nyári nap: Budapesti Operettszínház Miss Saigon: Sopron, Baja (szabadtéri színpad), Budapesti Operettszínház Ghost: Budapesti Operettszínház

Show-k:
Európa gála: Budapest, Sportaréna Al di Meola koncert: Budapest, Sportaréna Budapesti Újévi Koncertek 2008 óta: Budapest, Sportaréna Bereczki–Szinetár Show: Budapest, Sportaréna Vaya con Dios koncert: Magyar Állami Operaház

Operett:
A vöröslámpás ház: Budapesti Operettszínház

Külföld:
A víg özvegy: Opera, Frankfurt Marica grófnő: Volksoper, Bécs Sarassani egész estés illuzionista show-műsor: Düsseldorf Dorian Gray: Rockszínház, London, Bloomsberry Theater European Youth Balett: Hollandia Mozart!: München, Deutsches Theater Pillangókisasszony: Japán (Tokyo, Osaka és további 8 helyszín) Pillangókisasszony: Thaiföld, Bangkook Opera A bolygó hollandi: Franciaország (20 helyszín) Rómeó és Júlia: Bukarest, Ion Dacian Nemzeti Operettszínház Csárdáskirálynő: Bukarest, Ion Dacian Nemzeti Operettszínház A Szépség és Szörnyeteg: Németország, 8 helyszín, 200 előadás Kőműves Kelemen: Erdély, Marosvásárhely

Filmek:
Rómeó és Júlia musicalfilm István, a király – Attila – Veled, Uram! trilógia, 2004, Esztergom A társulat – televíziós show műsor, M1 István, a király – 25 éves jubileumi film

Épület:
Törökbálint, Telenor székház

Közelgő események