Szolnoki Tibor

Szolnoki Tibor
Tanulmanyai:
Színház- és Filmművészeti Főiskola, ELTE Kulturális Menedzserképző

Elismerései:
1992. Jászai Mari-díj.
1999. MSZOSZ díjat vehettek át feleségével az Operettvilág Együttes Huszka Jenő: Mária főhadnagy című produkciója határon túli vendégjátékainak elismeréseként.
2006. Siófok városa többéves művészi és színházvezetői munkája elismeréseként Kálmán Imre emlékplakettet adományozott.
2018. Magyar Operett Életműdíj

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Simon-Hamlisch: Kapj el című musicaljében

Névnap:
April 14.

Színház és Filmművészeti Főiskolaitanulmányait 1980-ban végzi a musical-operett szakon. 1982-től az akkor megalakuló Rock Színházhoz szerződteti, mint alapító tag, és több sikeres produkció főszereplőjeként tevékenyen vesz részt a musicalműfaj Magyarországon való megismertetésében és népszerűsítésében:

Sztárcsinálók - Néró,

West Side Story - Tony

1985-től a Fővárosi Operettszínház tagja. Ez idő alatt részt vesz a színház szinte valamennyi produkciójában Seregi László rendező, Vámos László főrendező és Szinetár Miklós igazgatóművészi irányítása alatt. Fontosabb szerepei a klasszikus operettirodalom táncos-komikus szerepei mellett: A denevér (Orlovsky herceg), Hegedűsa háztetőn (Percsik), Carousel (Mr. Snow), Robin Hood, Énekaz esőben (Cosmo Brown), A muzsika hangja (Max, majd később Trappkapitány), Miss Saigon (Professzor), Crazy for you – Van aki forrón szereti, Mozart (Schickaneder).

Feleségével, Zsadon Andrea művésznővel 1992-ben mindennemű támogatás nélkül, csak saját maguk által finanszírozott színházi együttest alapítanak (Operettvilág Együttes).

Színészi munkáinak magyarországi és külföldi helyszínei, fontosabb bemutatói: Bécs, Volksoper - Csárdáskirálynő, Verona, Teatro Filharmonico - A denevér, Magyar Állami Operaház - A denevér, Rock Színház - Az utazás, Piccolo Szinház, Graz Operaház, Langenlois, Bad Hall, Játékszín, Baden bei Wien. Folyamatos vendégjáték a Künzelsauer Burgfestspile nyári fesztiváljain.

Az utóbbi évek fontosabb szerepei: Madách Színház - Macskák (színházimacska), Budapesti Operettszínház - Lili bárónő, Seefestspiele Mörbisch- Viktória (Pörkölty), Szolnoki Szigligeti Színház - Hello, Dolly(Vandergelder) és My Fair Lady (Prof. Higgins),  a Fertőrákosi Barlangszínház és a SoproniPetőfi Színház zenés előadásai,

Szegedi Szabadtéri Színpad - Titanic (Ismay) és újra a Madách Színház több produkciói.

16 évi száműzetés után a Budapesti Operettszínház új vezetésének meghívására - 2019. év óta - újra a Nemzet Dalszínháza több produkciójának vendégművésze.

Közelgő események