Bakos-Kiss Gábor

Bakos-Kiss Gábor
Tanulmanyai:
2009: Színház- és Filmművészeti Egyetem – színművész - zenés szak

Elismerései:
2025. Érdemes Művész
2022. Radnóti-díj
2020. Jászai Mari-díj
2019. Szeleczky Zita-emlékgyűrű
2015. A „Ki viszi át a szerelmet” díj
2013. Horváth Árpád Alapítvány díja
2012. Nívódíj (Csokonai Nemzeti Színház)
2009. Máthé Erzsi ösztöndíj (SzFE)
2009 – Neményi Lili Sanzonverseny – I. díj
2008/2009. A Legjobb színész díj (SzFE – a hallgatók szavazatai alapján)
2007. Neményi Lili sanzonverseny – I. díj
1997. Kaleidoszkóp-díj

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Kálmán Imre-Leo Stein-Jenbach Béla (ford.: Gábor Andor): Csárdáskirálynő – Edwin

Szöveges bemutatás:

1981-ben született Nyíregyházán. Jogász végzettséget szerzett a Miskolci Egyetemen, majd 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. 2009–2011 között szabadúszó volt, 2011-től a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, 2014-től 2021 augusztusáig a Nemzeti Színház társulatának tagja, majd 2021. július 1-jétől a Győri Nemzeti Színház igazgatója lett.

A színészet mellett rendez is.

A 2018/19-es tanévtől a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színészmesterség tanára, 2021 szeptemberétől egyetemi adjunktusa.

2019 februárjától 2020 márciusáig a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője volt, majd a Karinthy Színház igazgatója 2021. június 30-ig.

A Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke, társalapítója és állandó zsűritagja a Kaleidoszkóp Nemzetközi Vers Fesztiválnak és a Nemzeti VERSenynek. Szívügye a versmondás, amit a 2019-ben elnyert Szeleczky Zita-emlékgyűrűvel is elismertek.

2020-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.

2021. július 1-jétől a Győri Nemzeti Színház igazgatója.

Fontosabb szerepei:

Dér András: Mindenkinek mindene - Apor Vilmos, rendező: Dér András (Győri Nemzeti Színház - Gyulai Várszínház), 2022.

Szabó Magda: Az ajtó - Főorvos, rendező: Szabó K. István (Nemzeti Színház), 2021.

Tizenhárom almafa -Jegyző, Henry ezredes, Clemenceau, Orosz tiszt, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2020.

Shakespeare: A vihar - Antonio, rendező: Andrzej Bubien (Nemzeti Színház), 2019.

Kálmán Imre, Gábor Andor: Csárdáskirálynő - Edwin, rendező: Vidnyánszky Attila (Budapesti Operettszínház - Margitszigeti Szabadtéri Színpad), 2019.

Robert Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak - Egyszerű ember, rendező: Csiszár Imre (Nemzeti Színház), 2019.

Shakespeare: Othello - Cassio, rendező: Kiss Csaba (Nemzeti Színház), 2018.

Vinterberg, Rukov, Hansen, Eldridge: Az ünnep - Christian, rendező: Kelemen József (Csiky Gergely Színház), 2018.

Brian Friel: Pogánytánc - Michael, rendező: Bozsik Yvette (Nemzeti Színház), 2018.

Goldoni: Házasság Palermóban - Giacinto, rendező: Kiss Csaba (Nemzeti Színház), 2017.

George Gershwin: Porgyand Bess, Nyomozó (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), 2017.

Az Úrkomédiásai - Képek Assisi Szent Ferenc élétéből - Assisi Szent Ferenc, rendező: Bozsik Yvette (Nemzeti Színház), 2017.

Tóth Ilonka - Szentgáli István nyomozó főhadnagy, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2016.

Csongor és Tünde - Duzzog, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2016.

Petőfi Sándor: János vitéz - Huszárkapitány, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2015.

Vancura-Ernyei-Galambos: Szeszélyes nyár - Karel Gott, Jirka, rendező: Galambos Péter (Nemzeti Színház), 2015.

Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár - Júdás, koreográfus-rendező: Bozsik Yvette (Csiky Gergely Színház), 2015.

Don Quijote - Sanson Carrasco ill. a Fehér Hold lovagja, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2015.

Orfeusz az alvilágban - A Műsorvezető, rendező: Káel Csaba (Művészetek Palotája), 2014.

Isten ostora - Hilárion, a manicheus, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2014.

Gombrowicz: Operett – Elnök, rendező: Andrzej Bubien (Nemzeti Színház), 2013.

Honegger-Claudel: Johanna a máglyán, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2013.

Lehár: A víg özvegy Danilovics Danilo gróf, rendező: Horváth Patrícia (Csokonai Nemzeti Színház), 2013.

Huszka: Lili bárónő - Gróf Illésházy László, rendező: Szőcs Artúr (Miskolci Nemzeti Színház), 2013.

Donizetti: A csengő - Enrico, rendező: Vranyecz Artúr (Opera Comica Lasagna), 2012.

Korngold: A halott város, rendező: Vlad Troickij (Csokonai Nemzeti Színház), 2012.

Mária – József, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház - Szegedi Szabadtéri Játékok), 2011., 2012.

Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska - Baracs István, rendező: Harangi Mária (Hevesi Sándor Színház), 2011.

Világvége szerelem - Író, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2011.

Faragó Béla: Ludas Matyi – címszerep, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2011.

Macskadémon - címszerep, rendező: Harangi Mária (Madách Színház), 2010.

A királyasszony lovagja – Alba grófja, rendező: Léner András (Thália Színház), 2010.

Orfeusz az alvilágban – Orfeusz, rendező: Iglódi István (Szegedi Nemzeti Színház), 2009.

Bástyasétány 77 – Ványa Durnyenkov, rendező: Huszti Péter (Ódry Színpad), 2009.

A lét elviselhetetlen könnyűsége – Főorvos, rendező: Kerényi Imre (Ódry Színpad), 2008.

A katonatörténete – Katona, rendező: Vidnyánszky Attila (Magyar Állami Operaház), 2007.

My fair lady – Freddy (Ódry Színpad), 2007.

Lehár: Luxemburg grófja – címszerep, rendező: Iglódi István (Gárdonyi Géza Színház), 2007.

Rendezései:

Tamási Áron: Énekesmadár (Győri Nemzeti Színház), 2022.

Yasmina Reza: Az öldöklés istene (Győri Nemzeti Színház), 2021.

Yasmina Reza: Egy élet háromszor (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), 2020.

Eisemann Mihály - Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Színház- és Filmművészeti Egyetem), 2019.

Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig (Váci Dunakanyar Színház), 2019.

Molnár Ferenc: Az ördög (Zenthe Ferenc Színház - Váci Dunakanyar Színház), 2018.

Yasmina Reza: Művészet (Váci Dunakanyar Színház), 2017.

Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes (Váci Dunakanyar Színház), 2016.

“Mindig új élet lesz a vérből” - versszínházi előadás (Neszmély - Hajó Skanzen), 2016.

Genet: Cselédek (Váci Dunakanyar Színház), 2015.

Mrozek: Özvegyek (Váci Dunakanyar Színház), 2014.

Éjszaka -versszínházi előadás Ratkó József költeményeiből (Neszmély - Hajó Skanzen)

Csehov: Három nővér etűdök (Neszmély - Lunai Miklós Általános Iskola)

Fausto Paravidino: Földimogyoró (Ady Endre Gimnázium - Adyák Színpad)

Paté-cseteChioggiában mely nyomokban Goldonit tartalmaz (Adyák Színpad)

Bella - Buda Tandem - versszínházi előadás (Casa de la Musica)

Közelgő események