Bardóczy Attila
1983. Színház- és Filmművészeti Egyetem - színművész – prózai szak
Szirmai Albert: Mágnás Miska - Récsey Mixi gróf
January 7.
Szöveges bemutatás:
1983-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán Horvai István osztályában, prózai színész szakon. Ezután a frissen alakult Rock-Színházhoz szerződött, és annak megszűnéséig szerepek sorát játszotta el magyarul, illetve a németországi turnék során németül.
1996-ban,amikor átkerült a Rock-Színház társulata az Operettszínházhoz, ideszerződött, de ekkor már több előadásban szerepelt itt, mint vendégművész. Mint külsős, 2000 óta rendszeres szereplője az itteni előadásoknak.
1996-ban a párizsi sanzonversenyen megnyerte a legjobb külföldi előadó díját.
Első szerepe az Operettszínházban „Mixi” gróf volt a Mágnás Miskában.
De játszott Szegeden, Debrecenben, Győrött, Szolnokon, Miskolcon is.
Egy cd-je jelent meg a Hungaroton Classic-nál „Chanson classique” címmel, egy pedig magán kiadásban Orosz Zoltán harmonikaművésszel „Sous le ciel de Paris” címmel, valamint még egy a Fonó-kiadónál „Voyageurs” /Utazók/ címmel Michel Montanaro szerzeményeivel.
Ezen kívül prózai darabokban is szerepel kisebb társulatoknál, és fordít színdarabokat francia nyelvből, például Éric Assous: A boldogság című darabját, melyet a József Attila színház játszottak néhány évvel ezelőtt.
És egy érdekes kirándulás a könnyűzene területére: 1995-ben a GM-49 együttes nagylemezének énekese volt „Gérard” néven.
Fontosabb szerepei:
Evita - Perón ezredes
Sztárcsinálók - Seneca
Bábjátékos - Pierott
Dorian Gray - Lord Henry
Jézus Krisztus Szupersztár - Heródes
Krónikás - Salamon király
Miss Saigon - Professzor
Nyomorultak - Javert
Dzsungelkönyve - Ká
Pókasszonycsókja - Molina
La Mancha lovagja - Pap
Mozart - Apa
A Szépség és a Szörnyeteg - Maurice
Abigél - Torma Gedeon
Hegedűs a háztetőn - Rabbi
Jekyll és Hyde- Sir Denvers Carew
Carmen - Battista atya
Monte Cristo grófja - Danglars
Csárdáskirálynő – Bóni gróf, Feri bácsi
Sybill - Petrov, Poire
Leányvásár - Tom Miggles
Denevér - Orlovszki
Luxemburg grófja - René Brissard
Szellők szárnyán - Zenés utazás Huszka Jenő születésének 150. évfordulója emlékére
A mosoly országa - Lichtenfels gróf, táborszernagy
Mária főhadnagy - Simunich
Az Orfeum mágusa – Albrecht, Somossy haragosa
Hamupipőke - Kancellár
Marica grófnő - Mihály, öreg huszár
