Bordás Barbara

Bordás Barbara
Tanulmanyai:
2008-2010. Operett Akadémia
2008. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium – klasszikus ének szak

Elismerései:
2013 és 2019. Az év operett színésze
2012. Csillagdíj
2010. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny – Primadonna kategória II. hely
2010. Marsall bot – Az évad legígéretesebb ifjú művésze
2007. Erkel Ferenc Nemzetközi Dal és Ária verseny - 3. helyezés (Gyula)

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Bál a Savoyban – Madeline

Szöveges bemutatás:

2000-ben csatlakozott a szülővárosában akkor megalakuló Sziget Színházhoz, amely utazó társulatként lehetőséget biztosított arra, hogy már a kamasz éveiben elsajátíthassa a szakma alapjait.

2008-tól 2010-ig az Operett Akadémia növendéke volt.

2010-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja.

Számos operett, musical előadásban és gálakoncerten, valamint operában is közreműködött itthon és külföldön egyaránt. Vallja, hogy minden műfajban és minden zenei, valamint színpadi közegben megtalálható az adott művész korának, hangfajának megfelelő szerep. A siker innentől kezdve már csak a befektetett munkán és a hozzáálláson múlik.

Fontosabb szerepei:

Puccini: Iltabarro - Giorgetta

Puccini: Bohém casting – Virág /Mimi/

Vajda János: Don PerlimplinBelisa (Debreceni Csokonai Színház 2013.)

Kodály Zoltán: Háry János Örzse (Szegedi Szabadtéri Játékok 2014.)

Mozart: Figaro Házassága – Susanne (Co-Opera 2018.)

Mágnás Miska – Rolla (Szigetszentmiklósi Sziget Színház 2003.)

Viktória – Viktória, Riquette (Szigetszentmiklósi Sziget Színház 2007.)

Csárdáskirálynő – Sylvia, Stázi grófnő

Egy éj Velencében Annina

Marica grófnő – Marica

Leányvásár – Lucy Harrison(Szegedi Szabadtéri Játékok 2013.)

Csókos asszony – Katóka

Chicagói hercegnő – Mary

A víg özvegy – Hanna

Kékszakáll Boulotte

Maya – Maya

János vitéz Iluska

Bál a Savoyban– Madeleine

Mágnás Miska – Marcsa

A mosoly országa – Liza

Mária főhadnagy Farkasházy Antónia

Az Orfeum mágusa – Carola Cecília, a primadonna

Hamupipőke – Gertrúd, a mostoha

A cirkuszhercegnő – Miss Mabel, Fedora Palinszka

Olyan forró ajkamról a csók – Operettgála Lehár Ferenc születésének 155. évfordulója tiszteletére

Közelgő események