Faragó Alexandra
Dózsa György Táncművészeti Szakközépiskola és Gimnázium
2011. Pesti Brodway Stúdió/Operett Akadémia
2020. Werk Akadémia – kulturális menedzser
2019. A XI. Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny – II. helyezett (partnere: Dénes Viktor)
Tavaszébredés - Ilse
Szöveges bemutatás:
Kisgyerekként is sokat szerepelt, így egyértelmű volt, hogy az iskolában zenei, majd ének tagozatra fog járni. A színjátszás alapjait Harsányi Gábor stúdiójában sajátította el. Ezután a Dózsa György Táncművészeti Szakközépiskola és Gimnázium - Csütörtöki Csoport - nevű színházi műhelyéhez csatlakozott, ezen kezdeményezés nyomán azóta elindult a gimnázium hivatalos dráma tagozata egykori mesterségtanárainak művészeti vezetésével. 17 évesen lett a jelenlegi énekmestere, Flohr Mária növendéke. Számos kisebb társulatban megfordult, és éveken keresztül utazó gyermekszínházzal járta az országot, ahol improvizatív előadásokban, történetvezető karakterszerepek sorát játszotta és énekelte el.
2011-ben felvették a Pesti Broadway Stúdióba, majd az Operett Akadémiára is, azóta folyamatosan több kisebb-nagyobb szerepet játszott és játszik az Operettszínházban. Első főszerepe a Tavaszébredés Ilséje volt 2012-ben. Láthatták az Abigélben Szabóként, majd Torma Piroskát is alakította, az István, a királyban Koppány feleségeként csábított, A Szépség és a Szörnyetegben pedig Libuskaként Gaston kegyeiért küzd. A Hegedűs a háztetőnbenFruma Sára szerepében kísért a túlvilágról, a Jekyll és Hyde című előadásban pedig Nellie szerepében tűnik fel. 2019-ben parterével, Dénes Viktorral a XI. Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny II. helyezettjeként szubrettként mutatkozott be a Budavári Palotakoncerten.
2020-ban a pandémia alatt a Werk Akadémia Kulturális menedzsment szakán tanult, ebben az évben vette át a Filter Művészeti Közhasznú Egyesület elnökségét és megalapította a Filter Produkciót. Az első önálló bemutatójuk a Lizzie rockmusical volt 2022 októberében.
Fontosabb szerepei:
A Szépség és a Szörnyeteg – Libuska
Carmen – Isabelle, előkelő ifjú hölgy
A hegedűs a háztetőn – Fruma-Sára
István, a király – Picur
Jekyllés Hyde – Nellie
Monte Cristo grófja – Pacalio
A Notre Dame-i toronyőr - A Démon Vízköpő
