Földes Tamás
1990. Színház- és Filmművészeti Egyetem – színművész – prózai szak
2020. Kaszás Attila-díj
Artisjus-díj,
Súgó Csiga-díj,
eMeRTon-díj,
Év színésze,
Év musicalszínésze
Sylvester Lévay: Elisabeth - Lucheni
March 7.
Szöveges bemutatás:
A Nemzeti Színház Stúdiójának elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatán végzett, de közben már megkapta az István, a királyban Koppány szerepét is, és Jean Veljeanként is láthattuk.1990-ben a Rock Színházhoz szerződött, ahol számos musical-főszerepet eljátszott: Nyomorultak (Jean Valjean), Evita (Che), Miss Saigon (John). A Rock Színház megszűnése után két évig a Budapesti Operettszínház művésze volt, ekkor játszotta el az Elisabeth-ben Lucheni szerepét, majd három évet töltött a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Játszott a Makrancos hölgyben (Petrucchio), a Bob hercegben (Plummpudding), A három testőrben (Porthos). Jelenleg megint a Budapesti Operettszínház tagja. Fontosabb szerepei: Marica grófnő (Dragomir), Dr. Bőregér (Dr. Falke), Mozart! (Leopold Mozart), Rómeó és Júlia (Lőrinc barát), A Szépség és a Szörnyeteg (Perc úr), Rudolf (Taaffe), Párizsi élet (Gondremark báró), Abigél (Vitay tábornok). Színészmesterséget tanít a Pesti Broadway Stúdió növendékeinek. 2005-ben jelent meg saját lemeze. 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
Fontosabb szerepei:
Miss Saigon – John
Nyomorultak – Jean Valjean
Evita – Che
Elisabeth – Lucheni
Amerikai komédia – AlponseSoupault, lapkiadó, megfélemlített férj
Mozart! – Leopold Mozart
Csárdáskirálynő – Feri bácsi
A mosoly országa – Csang, a herceg nagybátyja
Abigél – Vitay tábornok, Gina apja
A Szépség és a Szörnyeteg – Perc úr, az óra
Párizsi élet – Gondremark báró
Dr. Bőregér – Dr. Falke
Rudolf – Taaffe
Ördögölő Józsiás – Lámsza, Tündérország öreg királya
A doktor úr – dr. Sárkány
István, a király – Koppány, a lázadó
Isten pénze – EbenezerScrooge
Virágot Algernonnak – Frank Reilly
Az Orfeum mágus – Maxi – az Orfeum mindenese
Carmen – Mendoza, polgármester
Hamupipőke – Nevenincs király
Hegedűs a háztetőn – Tevje, a tejesember
János vitéz – A francia király
Jekyll és Hyde – Sir DenversCarew
Monte Cristo grófja - Villefort
A Notre Dame-i toronyőr - Claude Frollo
