Füredi Nikolett
Goór Nagy Mária Színitanoda - színész
2023. Honthy-díj
Sylvester Lévay: Mozart! - Waldstätten bárónő
September 10.
Szöveges bemutatás:
A Magyar Rádió Gyermekkórusának tagja volt közel egy évtizeden keresztül, ahol számos rádiófelvételen szólót énekelt.
Később elhatározta, hogy az éneklésen túl szeretné magát fejleszteni olyan irányba, hogy zenés színházi előadások résztvevője lehessen.
20 évesen megkapta élete első és egyik legmeghatározóbb főszerepét az Evita című musicalban, amit németül, német nyelvterületen játszott a Rock Színház neves művészeivel, később Miskolcon, majd Sopronban is játszotta, akkor már magyar nyelven.
Játszott a Fiatalok Színházában a Hairés a Katonadolog musicalekben, ezután a Jekyll és Hyde musical egy női főszerepét kapta meg, melyet a Musical Színház mutatott be 2001-ben.
2004-ben debütált A cirkuszhercegnőben Fedoraként, melyet a székesfehérvári Vörösmarty Színház mutatott be közösen a Magyar Nemzeti Cirkusszal.
Az operettek terén ezt követte a Viktória, a Bál a Savoyban, a Csárdáskirálynő, a Leányvásár, és A víg özvegy, melyekben primadonnaként tündökölt.
A Mária Evangéliuma rockopera többszöris visszaköszönt a pályáján és legkedvesebb előadásai közé tartozik a mai napig.
Az Operettszínházban a Mozart című musical Waldstätten bárónőjeként mutatkozott be, melyet német nyelven játszott először a müncheni Deutches Theater színpadán és ezt követően Budapesten is tagja lett előadásnak, majd a társulatnak.
Fontosabb szerepei:
Mozart! – Waldtsätten bárónő
Rómeó és Júlia – Lady Capulet
Elisabeth – Elisabeth
Szentivánéji álom – Titánia
Rebecca – Beatrice
Veled Uram – Gizella királyné
Elfújta a szél – Suellen O’Hara
Nők az idegösszeomlás szélén – Pepa
Ének az esőben – Dora Baily
Nine – Claudia Nardi, Guido múzsája
A Szépség és a Szörnyeteg – Belle, Teamama, Babett (német nyelven)
Abigél – Zsuzsanna testvér
A Pendragon legenda – Eileen St.Clair
La Mancha lovagja – Antónia
Húzzad csak kivilágos virradatig – BÚÉK 2025
Szenes Gála – Válogatás Szenes Iván legismertebb slágereiből
Webber – Requiem, Ökök Világosság
A Szépség és a Szörnyeteg – Belle, Babette
Hegedűs a háztetőn – Fruma Sára
Veszedelmes viszonyok – Volangené
Jekyll és Hyde – Lucy Harris
Az Orfeum mágusa – Armina, Somossy neje
Carmen – Jósnő
Hamupipőke – Gertúd, a mostoha
Monte Cristo grófja - Mercedes
