Gombai Szabolcs

Gombai Szabolcs

Szöveges bemutatás: 

1985-ben kezdett táncolni a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben Szögi Csaba vezetése alatt. 1988-tól a Szegedi Táncművészeti Szakközépiskolában tanult és tagja volt a JATE Bálint Sándor Táncegyütesnek is. 1992-ben került a Novák Ferenc által vezetett Honvéd Táncszínházhoz, melynek 2000-től táncos-szólistája lett. A Honvéd Táncszínház két műsorában alkotóként is kipróbálhatta magát: a Ki népei vagytok? és a Mozgásőrültek című daraboknak koreográfusa volt. 2000-ben a Bozsik Yvett Társulat két produkciójában (Tavaszi áldozat, Most ősz van) szerepelt vendégművészként és 2004-től a társulat tagja lett. 


Tanulmányai:

1988-1992 Szegedi Táncművészeti Szakközépiskola

1996-2000 Táncművészeti Főiskola, néptáncpedagógus szak

2001-2005 Pécsi Tudományegyetem, művelődésmenedzser szak


Pályája: 

1985-1988 dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 

1988-1992 JATE Bálint Sándor Táncegyüttes 

1992-2004 a Honvéd Együttes szólótáncosa 

2004-től a Bozsik Yvette Társulat táncművésze 


Táncművészként: 

Honvéd Együttes:

Ludas Matyi, József és testvérei, Nagyapáék tánca, Asszonyok könyve, A kertész alma, Moszkva tér ’96, A csodaszarvas, Egri csillagok, Szekérbölcső, Évszázadok táncai, Fekete gyöngyök, Azon is túl, Duna rapszódia, Ibusár, Országalma, István, a király, Ki népei vagytok…?, Mozgásőrületek 


Bozsik Yvette Társulat: 

Tavaszi áldozat, Most ősz van…, Állatfarm, Táncterápia, Bacchanália, Csoportterápia, Lakodalom, Bál, avagy táncos mulatság, Commedia dell’Arte, Létramesék, Négy évszak, Miss Julie, Varázsfuvola, Varázscirkusz, Playground, Petruska és Pulcinella, Lélektánc, Traviata, Gyermekjátékok, Lány, kertben, Halál és a lányka, Menyegző, Újravágva, Péter és a farkas, Tango Pikk 39, Pöttyös Panni az iskolában, Cabaret, Tűzmadár, Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi, Az Ezeregyéjszaka virágai, Orfeusz és Euridiké, Préda, Chicago, Pokoli bál, Rozsda Lovag és a kísértet, Csillagokkal táncoló Kojot, Antigoné, Csizmás kandúr, Éden földön, Jézus Krisztus szupersztár, Oidipusz, Rozsda lovag és Fránya Frida, Kabaré - elvágyódás két részben, Kőműves Kelemen, Pinokkió, Az Úr komédiásai, Kodály-Ligeti-est, Pogánytánc, Seherezádé, HA DÔ, Nyaralás, János vitéz, Magyar népmesék, Marica grófnő, Deprivus, Hegedűs a háztetőn, Bohóc kerestetik, Rozsda lovag és Fránya Frida, Tayos, Lakodalom, Az Orfeum mágusa, Veszedelmes viszonyok, Körforgás, Hamupipőke, Jancsi és Juliska 


Koreográfusként: 

Honvéd együttes – néptáncműsorok, A férfi tánca – Nemzeti Táncszínház, Mesebeszéd – Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros, Magyar népmesék – Nemzeti Táncszínház 


Koreográfus munkatársként: 

Menyegző, Traviata, Pöttyös Panni az iskolában, Csillagokkal táncoló Kojot, Éden földön, Kőműves Kelemen, Kodály-Ligeti-est, Hegedűs a háztetőn, Rozsda lovag és Fránya Frida, Az Orfeum mágusa, Hamupipőke, Jancsi és Juliska, A cigánybáró 


Egyéb: 

2000, 2001 Néptánc workshop - Seattle, Egyesült Államok


Elismerései:

1989. Békéscsabai Szólótánc Fesztivál – Junior díj

2007. Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

2009. Az évad legjobb férfi táncosa (Magyar Táncművészek Szövetsége)

2012. Harangozó Gyula-díj

2020. Magyar Arany Érdemkereszt

Közelgő események