Imre Roland

Imre Roland
Tanulmanyai:
2017. Pesti Broadway Musical Stúdió;
Bartók Béla Zeneiskola – magánének szak (Vác)

Elismerései:
2016. A X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett és Énekverseny – Szubrett/Buffó kategória: I. hely

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Erdei Kalamajka – Durung

Névnap:
July 15.

Szöveges bemutatás:

Már gyerekkorától érdeklődött a zene iránt. Alapfokú zenei tanulmányait a Váci Bartók Béla Zeneiskola magánének szakán végezte. Emellett gitározni is tanult. Első főszerepét 10 évesen játszhatta el, amikor általános iskolai keretek között Kukorica Jancsi szerepét kapta meg a János vitézben. Mégis a színház világa iránt igazán csak a középiskola második felében kezdett érdeklődni, addig ugyanis a futball töltötte ki ideje nagy részét, amelyet igazolt játékosként űzött 15 éven át.

2013-ban nyert felvételt a Toldy Mária által vezetett Pesti Broadway Stúdióba. Előtte 2009 és 2013 között két, számára meghatározó vidéki amatőr színtársulatban bontogatta szárnyait: Almásfüzitőn és otthonában, Vácott. Ezekben az években többek között olyan szerepeket játszhatott, mint A padlás Rádiósa, a Képzelt Riport Egy Amerikai Popfesztiválról Józsefe, vagy Molnár Ferenc Ibolyájának Szerzője.

2016 őszén Komáromban, a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt szubrett-buffó kategóriában Kardffy Aishával megnyerték.

A színház mellett a filmezés világa is nagyon vonzza, és közel áll hozzá. 2021 óta forgat filmekben.

Tagja a Magyar Színész-Futball válogatottnak. Szabadidejében szeret utazni, kertészkedni, és imádja a költészetet.

Fontosabb szerepei:

Abigél Kuncz Feri

Hegedűs a háztetőn – Mendel

Szegény Dzsoni és Árnika Főszámolnok

Ipiapacs, Rézbányai Győző

István a király – Hont

La Mancha lovagja – Borbély

Virágot Algernonnak – Több szerepben

Az Orfeum mágusa – Az inas inasa

Carmen – Kelvin rendőr

A cirkuszhercegnő Pertovics – egy orosz huszárregiment hadnagya

Közelgő események