Kertész Nóra (e.h. SZFE)

Kertész Nóra (e.h. SZFE)

Kertész Nóra Budapesten született 2000. november 29-én. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakos hallgatója.

2005–2014 között a Frutti Tánc Sportegyesület tagjaként versenyzett különböző színpadi látványtáncok kategóriáiban. Az érdi Lukin László Alapfokú Művészeti Intézményben összesen 14 év alatt folytatott tanulmányai során alapfokú vizsgát tett zongorából és klasszikus énekből.

2015-től az Aranytíz Musical Stúdióban tanult táncolni Bakó Gábortól, énekelni Szóka Júliától, beszédtechnikát Koncz Istvántól és Koncz-Kiss Anikótól, színészmesterséget Póka Évától. A Leányfalui Szekér Színház előadásaiban szerepelve volt lehetősége fejlődni és tapasztalatokat szerezni itthon és a határon túl is, többek között Erdélyben és a Vajdaságban.

2018-ban a Kazincyról elnevezett Szép Magyar Beszédversenyén Kazinczy-érmet szerzett. Ebben az évben a mindenkiNET József Attila-videópályázatára készült versvideóban szereplőként és alkotóként is közreműködött: a mű a Bujtor István Filmfesztivál 25 legjobb alkotása közé került.

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium nyolcosztályos tagozatán érettségizett 2019-ben. Ekkor végezte el a Talent Studio szinkronképzését, amelynek köszönhetően már stúdiós munkákra, hangoskönyvfelvételre is lehetőséget kapott. Ettől az évtől az ELTE TÓK óvodapedagógus szakát végezte nappali tagozaton, ahol 2023-ban levelező tagozaton szerzett diplomát. A Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakára 2021-ben nyert felvételt.


Korábbi vizsgaelőadásokban betöltött szerepei:

A.  P.Csehov: Fekete barát – Kátya

Erkel Ferenc: Bánk Bán – Gertrudis

Madách Projekt 2023 – Az ember tragédiája

Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera – Balogné, nyoszolyólány  

Az egyetemi vizsgaelőadásokon túl különböző TDK-projekteken dolgozott film-, koncert- és színdarab-kategóriában, melyekben előadóként támogatta a pályázatot benyújtó társait.

Film: Vajda Zoltán Richárd: Van remény? – a fiúmúzsája

Koncert: Nagy Alma Virág: Álom esett a szememre

Színdarab: Boda Ábel: Gyászjelentés – Irén


További szerepei az Operettszínházban:

La Mancha lovagja – Antónia

A Szépség és a Szörnyeteg – Babette, a portörlő 


Közelgő események