Kiss Diána

Kiss Diána
Tanulmanyai:
2017. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - opera szak (MA)
Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar - klasszikus ének (BA)
Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola – zongora, magánének

Elismerései:
2020: Marsallbot-díj
2021: Évad Operettszínésze

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Csárdáskirálynő – Vereczki Szilvia

Szöveges bemutatás:


Gyermekkora óta énekel, kezdetben népdalversenyekre, szavalóversenyekre járt, később zongorázott és kórusban is énekelt. Az érettségit követően kezdett komolyabban foglalkozni a hangképzéssel, a Debreceni Egyetemen végzett klasszikus ének alapszakon Dr. Mohos Nagy Évánál, operaének-művész mesterdiplomáját pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg 2017-ben Nádor Magda növendékeként. 

A Budapesti Operettszínház társulatához 2019 őszén csatlakozott, első szerepe a Csárdáskirálynő Szilviája volt. Ezen kívül láthatta a nagyközönség többek között a Mágnás Miskában, A chicagói hercegnőben, a János vitézben, A mosoly országában, valamint operettgálákon is.

Az Erkel Színházban 2019 szilveszterén debütált ifj.Johann Strauss, A denevér c. nagyoperettjében Adélként. 


Fontosabb szerepei:


Csárdáskirálynő – Vereczki Szilvia, Stázi grófnő

A chicagói hercegnő - Apácafőnöknő   

Mágnás Miska - Rolla grófnő

Bécsi vér - Franciska Cagliari

A denevér – Adél

István, a király - Enikő

Ave Maria – Adventi Gála

Együtt az Autistákért Gála

Húzzad csak kivilágos virradatig – BÚÉK 2025

Álom, álom, édes álom - Operett gála Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiből

János vitéz – Iluska

A mosoly országa – Liza

Az Orfeum mágusa – Carola Cecília

Mária főhadnagy – Lebstück Mária

Hamupipőke – Firtos, tündérkirálynő

A cirkuszhercegnő – Fedora Palinszka


Opera szerepei:

Claudio Monteverdi - Bella Máté: Poppea megkoronázása - La Fortuna

Antonio Cesti: Orontea – Tibrino

Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága - Susanna

Közelgő események