Társulat

Laki Péter

Laki Péter
Tanulmanyai:
- Széchenyi István Gimnázium - dráma szak

- Szegedi Tudományegyetem - történelem szak

Ádám Jenő Zeneiskola

Pesti Broadway Musical Stúdió

Elismerései:
2018 Marsallbot - az évad legígéretesebb ifjú művészének

2019 XI.Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny - 1.
helyezés (bonviván kategória)

2021 Musicum Laude Énekverseny - Legjobb Mozart-énekes különdíj

2022 Honthy-díj Az évad karakterszínésze

A Budapesti Operettszínház vezető táncos-komikusa operettek mellett musicalekben és operákban is rendszeresen játszik. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és Fényes Szabolcs klasszikus operett-műveinek komikus szerepei mind-mind repertoárján szerepelnek (Csárdáskirálynő - Bóni; Marica grófnő - Báró Zsupán Kálmán; Bajadér -Szapáry; A chicagói hercegnő - Mr. James Bondy; A mosoly országa - Hatfaludy Feri; A víg özvegy - Nyegus; Mária főhadnagy - Zwickli Tóbiás; Lili bárónő - Frédi;Maya - Dixi), de a közelmúltban játszott a klezmer-musical Menyasszonytáncban és a Hegedűs a háztetőnben pedig két szerepet is, Szását, az első orosz tisztet és Mótelt.

Színházi szerepei mellett a Budapesti Operettszínház által rendezett gálaműsorokban is fellép, többször szerepelt a Budavári Palotakoncerten, a Csárdáskirálynő 100. gálán, újévi gálákon, valamint a Salute to Vienna and Budapest műsorban is, amit a PBS amerikai közszolgálati televízió 2021 augusztusától sugároz,3 éven át. Rendszeresen turnézik külföldön, fellépett a 2015-ös Milánói Világkiállításon, Ománban, a Muscati Királyi Operában, a Dubaji Operaházban, München, Nürnberg,Kaunas koncerttermeiben, a Kijev Nemzeti Akadémiai Operettszínházban és Erdélyben többször is. Egyre többet szerepel operákban is, Mozart Figaró házassága és Szöktetés a szerájból című művében Basiliót és Pedrillót énekelte a Coopera produkciójában.

A színház világa már gyerekkorában érdekelte, több szavalóversenyen vett részt és tagja volt az iskolai drámaszakkörnek. 

A Szegedi Tudományegyetemen végül történelem szakon szerzett bölcsész diplomát, ezt követően fordult ismét a zene és a színház világa felé. Klasszikus éneket tanult Szolnokon az Ádám Jenő Zeneiskolában. 2013-ban országos tehetségkutató versenyt nyert operett kategóriában, majd ugyancsak ebben az évben felvételt nyert a Pesti Broadway Musical Stúdióba és az Operett Akadémiára, ekkortól játszik a Budapesti Operettszínházban, de a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, a Kaposvári Csiky Gergely Színházban és a békéscsabai Jókai Színházban is vendégszerepelt már.



Közelgő események

dec.03 vasárnap 14:30

Frank WildhornJekyll és Hyde

Bemutató: 2022. ápr. 01.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.05 kedd 19:00

Mága Jennifer - One Night in December - Adventi koncert

Bemutató: 2023. dec. 05.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 0
JegyvásárlásAdatlap
dec.06 szerda 15:00

Musicalmesék

Bemutató: 2009. nov. 07.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 90 percFelvonások száma: 1
JegyvásárlásAdatlap
dec.07 csütörtök 18:00

Kálmán ImreCsárdáskirálynő

Műfaj: OperettBemutató: 2019. szept. 06.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Feleki Kamill/1 Időtartam: 195 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadások Dec. 08. 19:00Dec. 09. 14:30Dec. 09. 19:00Dec. 10. 11:00Dec. 10. 15:00 Összes
dec.08 péntek 19:00

Kálmán ImreCsárdáskirálynő

Műfaj: OperettBemutató: 2019. szept. 06.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Jávor Pál/2 Időtartam: 195 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
dec.09 szombat 14:30

Kálmán ImreCsárdáskirálynő

Műfaj: OperettBemutató: 2019. szept. 06.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 195 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.09 szombat 19:00

Kálmán ImreCsárdáskirálynő

Műfaj: OperettBemutató: 2019. szept. 06.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 195 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.10 vasárnap 11:00

Kálmán ImreCsárdáskirálynő

Műfaj: OperettBemutató: 2019. szept. 06.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 195 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.10 vasárnap 15:00

Kálmán ImreCsárdáskirálynő

Műfaj: OperettBemutató: 2019. szept. 06.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 195 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.07 csütörtök 19:00

Kovács Adrián - Galambos AttilaA Pendragon-legenda

Műfaj: EgyébBemutató: 2019. máj. 11.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 150 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadás Dec. 08. 19:00 Összes
dec.08 péntek 19:00

Kovács Adrián - Galambos AttilaA Pendragon-legenda

Műfaj: EgyébBemutató: 2019. máj. 11.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 150 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
dec.12 kedd 18:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Dec. 13. 18:00Dec. 14. 14:30Dec. 14. 19:00Dec. 15. 14:30Dec. 15. 19:00Dec. 16. 14:30Dec. 16. 19:00Dec. 17. 11:00Dec. 17. 15:00 Összes
dec.13 szerda 18:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.14 csütörtök 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
ZártkörűAdatlap
dec.14 csütörtök 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.15 péntek 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
ZártkörűAdatlap
dec.15 péntek 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.16 szombat 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.16 szombat 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.17 vasárnap 11:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.17 vasárnap 15:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.12 kedd 19:00

David Rogers - Charles StrouseVirágot Algernonnak

Műfaj: MusicalBemutató: 2015. nov. 20.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadás Dec. 13. 19:00 Összes
dec.13 szerda 19:00

David Rogers - Charles StrouseVirágot Algernonnak

Műfaj: MusicalBemutató: 2015. nov. 20.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 180 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
dec.15 péntek 19:00

Kovács Adrián - Kiss Csaba - Müller Péter SziámiVeszedelmes viszonyok

Bemutató: 2022. jan. 28.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadás Dec. 16. 19:00 Összes
dec.16 szombat 19:00

Kovács Adrián - Kiss Csaba - Müller Péter SziámiVeszedelmes viszonyok

Bemutató: 2022. jan. 28.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap