Társulat

Lénárt Gábor

koreográfus, koreográfus-asszisztens, rendezőasszisztens

Lénárt Gábor
Tanulmanyai:
Gödöllői Református Líceum ( 2001-2007 )
Szent István Egyetem Gödöllő, Gazdaság és Társadalomtudományi Kar, Üzletviteli menedzser ( 2007-2012)

Első munkája:
Béres Attila: Viktória - rendezőasszisztens

Névnap:
March 24.

Színházi és táncos pályafutását 1999-ben kezdte a Gödöllő Néptáncegyüttesben, Széphalmi Zoltán kezei alatt. 2012-ben csatlakozott a Gödöllő Táncszínházhoz, ahol táncosa és koreográfusa több táncszínházi produkciónak. Koreográfiái közé tartozott például a János Vitéz és az Egri csillagok. 

 

2012 óta a Budapesti Operettszínház tagja. Rendezőasszisztensként dolgozott a Viktória, a Rómeó és Júlia, az Ördögölő Józsiás, az Elfújta a szél, az Amerikai komédia és A mosoly országa című produkciókban. Az Isten pénze és a Virágot Algernonnak című musical játékmestere.


Dolgozott Lőcsei Jenő, Vári Bertalan, Román Sándor, Duda Éva, Horváth Csaba és Bodor Johanna oldalán is, mint alkotótárs és koreográfus-asszisztens.

 

Koreográfus-asszisztensként közreműködött az Ördögölő Józsiás, a Csínom Palkó, A Notre Dame-i toronyőr, A Riviera Girl, a Dorian Gray és a Virágot Algernonnak című produkciókban, valamint több Budavári Palotakoncerten.

2015-től több operett és musical előadás koreográfusa, az Operettszínház gálaműsorainak vezető koreográfusa.

Néptáncosként több díj és elismerés birtokosa. Zenés színházi munkáiban a magyar néptánc sokszínűsége, tisztelete, tisztasága egyaránt megjelenik, modern fúzióba lépve egyéb táncstílusokkal, mozgásformákkal.

 

Fontosabb koreográfusi munkái:

2015 - A Somogyi Szilárd rendezésében bemutatott Mária Főhadnagy című operett koreográfusa, majd ugyanebben az évben a Mágnás Miska felújító koreográfusa.

2016 - A chicagói hercegnő társkoreográfusa Bodor Johannával.

2016 - Számos hazai és külföldi gálában koreografál operett és musical számokat egyaránt.

2017 - A Pesti Broadway Stúdió Grease című vizsgaelőadásának, és 2018-ban ugyanezen osztály Ibusár című darabjának mozgástervezője, koreográfusa.

2018 - Az István, a király koreográfusa Bodor Johannával.

2018 – A Palotakoncert 2018koreográfusa.

2019 - A Pendragon-legenda koreográfusa.
2019 – A Palotakoncert 2019 koreográfusa.
2019 - Szilveszteri Operett és Musical gála, valamint a 2020 Újévi gála koreográfusa.
2020 - A Palotakoncert 2020 koreográfusa.
2020 – A Dolhai Attila lemezbemutató koncert, a Huszka Gála, és a Lehár Gála koreográfusa.

2021- A Budavári Palotakoncert koreográfusa
2021 - Dubai Aquaroots Világkiállítás - operett gálakoncert koreográfusa
2021 - Összetartozunk! gálakoncert koreográfusa

2021 - Az Operett Szilveszter 2021 koreográfusa

2022 - A B.U.É.K.2022 c. Gála koreográfusa

2022 - A Jekyll és Hyde c. musical társkoreográfusa

2022 - a B.Ú.É.K 2023 - szilveszteri gála koreográfusa 

ábor
Enter

Közelgő események

szept.22 péntek 19:00

Monte Cristo grófja

Műfaj: MusicalBemutató: 2023. máj. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Holnap 14:30Holnap 19:00Holnapután 14:30Holnapután 19:00 Összes
szept.23 szombat 14:30

Monte Cristo grófja

Műfaj: MusicalBemutató: 2023. máj. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.23 szombat 19:00

Monte Cristo grófja

Műfaj: MusicalBemutató: 2023. máj. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.24 vasárnap 14:30

Monte Cristo grófja

Műfaj: MusicalBemutató: 2023. máj. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.24 vasárnap 19:00

Monte Cristo grófja

Műfaj: MusicalBemutató: 2023. máj. 19.Helyszín: Nagyszínpad Felvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.29 péntek 14:30

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Szept. 29. 19:00Szept. 30. 14:30Szept. 30. 19:00Okt. 01. 14:30Okt. 01. 19:00 Összes
szept.29 péntek 19:00

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.30 szombat 14:30

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.30 szombat 19:00

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.01 vasárnap 14:30

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.01 vasárnap 19:00

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.04 szerda 19:00

Kovács Adrián - Kiss Csaba - Müller Péter SziámiVeszedelmes viszonyok

Bemutató: 2022. jan. 28.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadás Okt. 05. 19:00 Összes
okt.05 csütörtök 19:00

Kovács Adrián - Kiss Csaba - Müller Péter SziámiVeszedelmes viszonyok

Bemutató: 2022. jan. 28.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
okt.05 csütörtök 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Okt. 06. 14:30Okt. 06. 19:00Okt. 07. 14:30Okt. 07. 19:00Okt. 08. 14:30Okt. 08. 19:00 Összes
okt.06 péntek 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.06 péntek 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.07 szombat 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.07 szombat 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.08 vasárnap 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.08 vasárnap 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.06 péntek 19:00

Huszka Jenő - Martos FerencLili bárónő

Műfaj: OperettBemutató: 2005. ápr. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadás Okt. 08. 19:00 Összes
okt.08 vasárnap 19:00

Huszka Jenő - Martos FerencLili bárónő

Műfaj: OperettBemutató: 2005. ápr. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
okt.12 csütörtök 17:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Rátonyi Róbert/1 Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadás Okt. 13. 17:00 Összes
okt.13 péntek 17:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Tisztelet bérlet/1 Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.14 szombat 11:00

Musicalmesék

Bemutató: 2009. nov. 07.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 90 percFelvonások száma: 1
JegyvásárlásAdatlap