Lévai Enikő

Lévai Enikő
Tanulmanyai:
2011. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – klasszikus operaének (MA)
2008. Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar – magánénektanár, ének kamaraművész (BA)

Elismerései:
2008: I. Nemzetközi Simándy József Énekverseny: Wagner különdíj
2016: Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny: Fődíj
2018: Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny: II. helyezett

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Ábrahám Pál: Viktória – Viktória

Szöveges bemutatás:

Tanulmányait a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte magánénekes szakon, majd a Miskolci Egyetem magánénektanár-ének kamara művész tanszak elvégzése után, Mester diplomát szertzett 2011-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus operaénekes szakán.

Egyetemi tanulmányai alatt több szerepben is kipróbálhatta magát, repertoárja sokrétű. Számos opera, szólistájaként lépett már színpadra, mint Mimi (G. Puccini: Bohémélet), Carmen (G. Bizet: Carmen), Anna (G. Verdi: Nabucco), Kate Pinkerton (G. Puccini: Pillangókisasszony), Manuelita (Jacques Offenbach: Pépito), Rita (Gaetano Donizetti: Rita).

2008-2015 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja.

2015-től a Budapesti Operettszínház primadonnája lett, Ábrahám Pál: Viktória című operettjében debütált. A zenés színházi műfajok közül talán legközelebb az opera és az operett állnak hozzá, de a musical műfajában is otthon érzi magát. 2015-től a Budavári Palotakoncertek állandó résztvevője. 


Fontosabb szerepei:

Ábrahám Pál: Viktória - Viktória

Farkas Ferenc: Csínom Palkó - Éduska

Huszka Jenő: Mária főhadnagy - Antónia

Huszka Jenő: Lili bárónő - Lili bárónő

Jacobi Viktor: Sybill - Sybill

Kálmán Imre: Riviéra girl - Sylvia

Szirmai Albert: Mágnás Miska - Rolla

Raymond J. Lustig - Matthew Doherty: Semmelweis - Kate

Darvas Benedek-ÁdámRita-Závada Péter-M. Maeterlinck: A kék madár - A Fény

Kacsóh Pongrácz: János Vitéz  - Iluska      

Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor: Abigél - Zsuzsanna Testvér

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő  - Szilvia

Kálmán Imre: Marica grófnő  - Marica grófnő

Huszka Jenő: Mária főhadnagy – Lebstück Mária

Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő – Fedora Palinszka

Orbán János Dénes-Pejtsik Péter: Az Orfeum mágusa – Carola Cecília – primadonna

Szellők szárnyán – Zenés utazás Huszka Jenő születésének 150. évfordulójának emlékére

Húzzad csak kivilágos virradatig – BÚÉK 20225

Együtt az Autistákért Gála

Közelgő események