Oszvald Marika
1974. Színház- és Filmművészeti Egyetem – szíművész – zenés szak
2023. A Magyar Érdemrend Középkeresztje
2015. Kossuth-díj
2013. Bilicsi-díj
2012. Gödöllő város Díszpolgára
2011. Hungarikum Szövetség díj
2003. Hevesi Sándor-díj
2002. Magyarország Érdemes Művésze díj
A Budapesti Operettszínház örökös tagja
1998. A Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja elismerés
1990. Erzsébet-díj
1990. Az Év színésznője - Budapesti Operettszínház (a közönségszavazatok alapján)
1985. Jászai Mari-díj
A Noszty fiú este Tóth Marival - szobalány
September 12.
Szöveges bemutatás:
Igazi operett-családból származik, édesanyja a népszerű szubrett, Halasi Marika volt, édesapja pedig a legnagyszerűbb bonvivánok egyike, Oszvald Gyula. Már apró gyermekkorától a színház és azon belül is az operett világában élt.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán végzett, majd az Operettszínházhoz szerződött, amelynek azóta is oszlopos tagja.
A 2012/2013-as évadban két rendhagyó feladat is várt rá: Rózsika, a tábori szakácsnő szerepébe állt be a retro-slágerekkel teli Neoton-musicalbe, a Szép nyári napba, valamint decembertől saját családi zenés „mesesójában” ő Oszi Boszi, a repülő nagyanyó.
Bejárta az egész világot. Fellépett Münchenben, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztráliában, Japánban. A szinkronizálásban is kipróbálta magát, leghíresebb szinkronszerepe Walt Disney A kis hableány című rajzfilmjében Ariel. 1972-től a Budapesti Operettszínház elismert tagja.
Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja.
Fontosabb szerepei:
A mosoly országa - Mi
Cigányszerelem - Zórika, Jolán
A víg özvegy - Valencienne, Olga
Luxemburg grófja - Juliette
Marica grófnő - Liza
A cirkuszhercegnő - Miss Mabel
Csárdáskirálynő – Stázi grófnő
A montmartre-i ibolya - Violetta
Mária főhadnagy - Panni
János vitéz - Iluska
Hegedűs a háztetőn - Hódel
Viktória - Lisa San
Bál a Savoyban - Daisy
A denevér - Adél
Mágnás Miska - Marcsa
Fiatalság, bolondság - Babszi
Leányvásár - Bessy
Csókos asszony - Hunyadiné
Dr. Bőregér - Ida
Hegedűs a háztetőn - Jente, házasságközvetítő
János vitéz - Mostoha
Mágnás Miska - Zsorzsi nagymama
Marica grófnő - Cuddenstein Chlumetz Cecília hercegnő
