Rácz-Almási Vivien (e.h. SZFE)

Rácz-Almási Vivien  (e.h. SZFE)
Tanulmanyai:
Színház- és Filmművészeti Egyetem – színművész – zenész szak (jelenleg)
2021. Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdió – Színész I. képesítés
2019. Kővirágok Énekiskola – musical szak
2017. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – magánének szak (Debrecen)

Szöveges bemutatás:

Gyermekkora óta az énekléssel és a tánccal foglalkozott. 9 évig néptáncolt a püspökladányi Csimpolya néptáncegyüttesben, és mellette modern táncra járt. Gitáron és zongorán tanult a helyi zeneiskolában. Számos iskolai és városi rendezvény fellépője és moderátora volt. 2021-ben a Pesti Broadway Musical Stúdiójában színész I. képesítést szerzett, majd ugyanebben az évben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakára, ahol az osztályvezetői: Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt. 


A Pesti Broadway Stúdiós évek alatt több vizsgadarabban is lehetősége volt részt venni:

Csókos Asszony- Pünkösdi Kató

A vágy villamosa - Stella

Fiatalság, bolondság - Babszi


Szerepei a Budapesti Operettszínházban:

Abigél - Szabó

A cirkuszhercegnő - Mabel Gibson - artistanő

Közelgő események