Társulat

Székely Kriszta

rendező

Székely Kriszta
Tanulmanyai:
2010-2015 Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szak

Elismerései:
2017 - Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezésért járó díj

 

Székely Kriszta budapesti születésű színházrendező.


Diplomáját klasszikus balett szakon szerezte. Négy évet töltött külföldön, majd 2010-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2015-ben színházrendező szakon végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. Gyakorlati ideje alatt a Katona József Színházban rendezett. Ő képviselte a Katonát a stockholmi Bergman Fesztiválon. Diplomarendezése Rainer Werner Fassbinder Petra von Kant című előadása volt.


2015-től a Katona József Színház tagja.


2017-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezésért járó díját kapta a Nóra – karácsony Helmeréknél című rendezéséért. 

Művészi munkájának alapfeltétele a színészek és a kreatív csoport kiváló együttműködése és a politikailag fontos témák előtérbe helyezése – mint a nők helyzete a társadalomban és a történelmi emlékezet.


A Budapesti Operettszínházban a Kreatív kapcsolatok című kamaraoperával mutatkozott be, majd 2018 tavaszán Jacques Offenbach Kékszakáll című művét rendezte meg a nagyszínpadon, jelenleg pedig az István, a király című rockopera színrevitelén dolgozik.

 

Közelgő események

szept.29 péntek 14:30

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
ZártkörűAdatlap Következő előadások Szept. 29. 19:00Szept. 30. 14:30Szept. 30. 19:00Okt. 01. 14:30Okt. 01. 19:00 Összes
szept.29 péntek 19:00

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.30 szombat 14:30

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
szept.30 szombat 19:00

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.01 vasárnap 14:30

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.01 vasárnap 19:00

Huszka Jenő - Szilágyi LászlóMária főhadnagy

Bemutató: 2023. márc. 10.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.04 szerda 19:00

Kovács Adrián - Kiss Csaba - Müller Péter SziámiVeszedelmes viszonyok

Bemutató: 2022. jan. 28.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadás Okt. 05. 19:00 Összes
okt.05 csütörtök 19:00

Kovács Adrián - Kiss Csaba - Müller Péter SziámiVeszedelmes viszonyok

Bemutató: 2022. jan. 28.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
okt.05 csütörtök 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Okt. 06. 14:30Okt. 06. 19:00Okt. 07. 14:30Okt. 07. 19:00Okt. 08. 14:30Okt. 08. 19:00 Összes
okt.06 péntek 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: NagyszínpadTípus: Diák előadás Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
ZártkörűAdatlap
okt.06 péntek 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.07 szombat 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
ZártkörűAdatlap
okt.07 szombat 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.08 vasárnap 14:30

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.08 vasárnap 19:00

Alan MenkenA Szépség és a Szörnyeteg

Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 155 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.06 péntek 19:00

Huszka Jenő - Martos FerencLili bárónő

Műfaj: OperettBemutató: 2005. ápr. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap Következő előadás Okt. 08. 19:00 Összes
okt.08 vasárnap 19:00

Huszka Jenő - Martos FerencLili bárónő

Műfaj: OperettBemutató: 2005. ápr. 09.Helyszín: Raktárszínház Időtartam: 175 percFelvonások száma: 2
ElfogyottAdatlap
okt.12 csütörtök 17:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Rátonyi Róbert/1 Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap Következő előadások Okt. 13. 17:00Okt. 14. 14:30Okt. 14. 19:00Okt. 15. 11:00Okt. 15. 15:00 Összes
okt.13 péntek 17:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Tisztelet bérlet/1 Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.14 szombat 14:30

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.14 szombat 19:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.15 vasárnap 11:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: NagyszínpadBérlet: Latabár Kálmán/1 Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.15 vasárnap 15:00

Szirmai AlbertMágnás Miska

Műfaj: OperettBemutató: 2003. szept. 27.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 190 percFelvonások száma: 2
JegyvásárlásAdatlap
okt.14 szombat 11:00

Musicalmesék

Bemutató: 2009. nov. 07.Helyszín: Nagyszínpad Időtartam: 90 percFelvonások száma: 1
JegyvásárlásAdatlap
okt.14 szombat 19:00

Közelebb - Zenés Kávéházi beszélgetés Siménfalvy Ágotával és Mészáros Árpád Zsolttal

Bemutató: 2023. okt. 14.Helyszín: Kálmán Imre Teátrum Felvonások száma: 0
JegyvásárlásAdatlap