Szendy Szilvi
2016. Színház- és Filmművészeti Egyetem - drámainstruktor-színjátékos szak
1998. Budapesti Operettszínház Stúdiója – zenés-színész szak
2018. Honthy-díj
2016/2017. Az Évad Operettszínésze - kategória
2015. Csillag-díj
2003. Bársony Rózsi-emlékgyűrű
Dobostorta - Lidike
November 13.
Szöveges bemutatás:
Zeneiskolában végzett zongora és magánének szakon, majd érettségi után felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Stúdiójába zenés-színész szakra Mikolay László osztályába.
A Stúdió elvégzése után 1998-tól az Operettszínház társulatának tagja lett és pályája során az operettirodalom szinte valamennyi szubrettszerepét eljátszott már. Többek közt, Mi-t A mosoly országában, Marcsát a Mágnás Miskában, Lizát a Marica grófnőben, Olgát A víg özvegyben, Clarisset a Lili bárónőben. Vezető szubrettként a színház által kiadott operett-előadások DVD- és CD-változatainak rendszeres szereplője.
Pályáján más műfajokban is bemutatkozhatott, eljátszhatta Jankát a világ egyetlen klezmer-operettjében, a Menyasszonytáncban, de musicalben is látható volt: Abigél (Kis Mari), illetve a Koldusopera Lucyjeként is színpadra lépett, majd egy másik Brecht-darabban, A kaukázusi krétakör című színművében Gruse szerepében mutatkozhatott be nagy sikerrel.
Az Operettszínházban egyes előadások játékmestereként is segédkezett. 2016-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámainstruktor-színjátékos szakon.
A Bársony Rózsi emlékgyűrűvel kitüntetett szubrett a világ számos országában vendégszerepelt, Németországtól Finnországig, Ausztriától Japánig.
Fontosabb szerepei:
Szegény Dzsoni és Árnika - Árnika
Veszedelmes Viszonyok - Tourvelné
Hegedűs a háztetőn - Hódel
Jekyll és Hyde - Emma
A Szépség és a Szörnyeteg - Belle, a Szépség
Csárdáskirálynő - Stázi grófnő
Marica grófnő - Liza
A mosoly országa - Mi hercegnő
Mária főhadnagy - Panni
Lili bárónő - Clarisse művésznő
Luxemburg grófja - Juliette
Menyasszonytánc - Janka
A bajadér - Marietta
Bál a Savoyban - Tangolita
Cigányszerelem - Jolán
A víg özvegy – Olga
János vitéz - Iluska
Álom, álom, édes álom - Operett Gála Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiből
Az Orfeum mágusa - Ábrándy Bella - ifjú díva
István, a király - Enikő
