Szolnoki Tibor

Szolnoki Tibor
Tanulmanyai:
1980. Színház- és Filmművészeti Egyetem - színművész - zenés szak

Elismerései:
2018. Magyar Operett Életműdíj
2006. Kálmán Imre-Emlékplakett (Siófok városa több éves művészi és színházvezetői munkája elismeréseként)
1999. MSZOSZ díjat vehettek át feleségével, az Operettvilág Együttes Huszka Jenő: Mária főhadnagy című produkciójának a határon túli vendégjátékainak elismeréseként
1993. Jászai Mari-díj

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Simon-Hamlisch: Kapj el

Névnap:
April 14.

Szöveges bemutatás:

1980-bandiplomázott az operett- musical szakon és 1982-től az akkor megalakuló Rock Színházhoz szerződött, mint alapító tag. Több sikeres produkció főszereplőjeként tevékenyen vesz részt a musicalműfaj Magyarországon való megismertetésében és népszerűsítésében: Sztárcsinálók- Néró; West SideStory - Tony.

1985-től a Fővárosi Operettszínház tagja és ettől az időtől részt vett a színház szinte valamennyi produkciójában Seregi László rendező, Vámos László főrendező és Szinetár Miklós igazgatóművészi irányítása alatt. Fontosabb szerepei a klasszikus operett-irodalom táncos-komikus szerepei mellett: A denevér (Orlovsky herceg), Hegedűs a háztetőn (Percsik), Carousel (Mr. Snow), Robin Hood, Ének az esőben (Cosmo Brown), A muzsika hangja (Max, majd később Trappkapitány), Miss Saigon (Professzor), Crazy for you - Van aki forrón szereti, Mozart (Schickaneder).

1992-ben feleségével, Zsadon Andrea operett-primadonnával Operettvilág néven saját együttest alapítottak, melynek költségeit szponzoráció híján, maguk finanszírozták.

Bemutatóik fontosabb magyarországi és külföldi helyszínei: Bécs, Volksoper - Csárdáskirálynő, Verona, Teatro Filharmonico - A denevér, Magyar Állami Operaház - A denevér, Rock Színház - Az utazás, Piccolo Szinház, Graz Operaház, Langenlois, Bad Hall, Játékszín, Baden bei Wien. Folyamatos vendégjáték a Künzelsauer Burgfestspile nyári fesztiváljain. Elvégezte az ELTE kulturális menedzser szakát.

2019-től a Budapesti Operettszínház vendégművésze. 


Fontosabb szerepei:

Madách Színház - Macskák - színházimacska

Budapesti Operettszínház - Lili bárónő

Seefestspiele Mörbisch - Viktória - Pörkölty

Szolnoki Szigligeti Színház - Hello, Dolly - Vandergelder és My Fair Lady - Prof. Higgins

Szegedi Szabadtéri Színpad - Titanic - Ismay

A mosoly országa - Lichtenfels gróf, táborszernagy

Csárdáskirálynő - Kerekes Ferkó

Hegedűs a háztetőn - Rabbi

Mária főhadnagy - Simunich

Marica grófnő - Kudelka, főkomornyik

Közelgő események